Gondolatok ketteskéről

a következő jó néhány sort még szeptember 30-án pötyögtem a telefonomba, csak aztán nem tudtam eldönteni, hogy posztoljam-e vagy sem, de tegnap, miután a munkahelyi elődöm bejelentette fb-on a 3. babát, megint aktuális lett. (egyébként magyarázza meg nekem, aki tudja, hogy miért kell a pozitív teszttel egy időben mindenkinek az orrára kötni a nagy hírt? én biztos nem kockáztatnám meg, hogy mind a párszáz ismerősöm gratuláljon, aztán ugyanennyi emberrel kelljen egy esetleges rossz hírt is megosztanom.)

"Gyorsan leszögezem, hogy nem vagyok terhes!

Nem tudom, hogy ez mennyire köztudott tény, de az a terv, hogy Balázs 2 éves korában visszamegyek dolgozni, robotolok 1,5 évet, aztán elkezdünk próbálkozni, hogy legyen még egy gyerekünk. Ez nem változott, de ettől még bennem eléggé megkavarodtak a dolgok az utóbbi hetekben.

Azzal kezdődött, hogy bezzeganyán a 9-12 hónapos babás fórumban felmerült a kistesó kérdés és az első gyerekesek mind úgy gondolják, hogy mire az aktuális gyerekük 2 éves lesz, megszülethet a második is. Sőt, van egy csaj, akinek van egy nagyobb gyereke, egy, aki most szeptemberben lett 1 éves és februárban már érkezik is a harmadik. Ehhez jött még az is, hogy Mariannéknál (ő volt az utódom a melóhelyen, de áprilisban eljött onnan) is érkezik a harmadik baba, habár náluk 3 és 5 évesek már a lányok. Ezek után kicsit irígy lettem azokra, akik képesek arra, hogy egyik gyereket vállalják a másik után. Szívesen lennék én is megint terhes, jó lenne pocakot simogatni és jó lenne, ha belülről is rugdosnának az apró lábacskák, nem csak kívülről a Balázséi. Az előzőhöz hasonló szülést is bármikor bevállalnék, de azt senki nem tudja garantálni, hogy megint könnyű lesz, komplikációk nélkül. Aztán a vasárnapi szüléstörténetet olvasva (rémes volt, nem is linkelem, mert olvasnak kismamák és olyanok is, akik még az egész előtt állnak :)), valamiért rámszakadt minden, amit el kéne/szeretnék felejteni. Nagyon kellemetlen élmény volt, órákig nem tudtam elaludni tőle. Nem értem, hogy miért pont ez hozta elő, hiszen több, mint 40 sztorit olvastam, mióta megvan Balázs. Mondjuk ilyen durva egyik sem volt, az biztos. A lényeg, hogy megállapítottam, hogy talán mégsem állnék még készen egy újabb szülésre, előbb még felejtenem kell egy kicsit. :)

Másik ok, amiért egyelőre nem lesz újabb babánk, az, hogy mindkét gyerekkel szemben igazságtalannak érezném. Balázsból egyből nagyfiú lenne, akit már nem cipel az anyukája, vagy, ha igen, azzal a picit veszélyeztetném. Hogy lehetne megmagyarázni egy alig 1 évesnek, hogy minden megváltozott, hogy már nem az ő igényei az elsők? Ugyanakkor a pici is megérdemelné, hogy legalább nagyjából ugyanannyi figyelmet fordítsak rá, mint Balázsra, amikor pici volt.

És, ha nagyon őszinte akarok lenni, én sem bírnám kettővel (még akkor sem, ha tudom, hogy hosszú távon azért lenne előnye is a kis korkülönbségnek). Mostanában Balázzsal is nehéz, állandóan a nyomában kell lenni, hogy ne csináljon butaságot és ha rászólok, csak mosolyog, aztán csinálja tovább. Vannak napok, amikor szinte nem is alszik, pedig nekem is jól jönne legalább fél óra, amikor kicsit tudnék szusszanni. Nagyon szenved a fogzástól, amitől én is szenvedek, de már csak 12 fog van hátra. \o/ Ugyanakkor persze imádok itthon lenni vele, napról napra ügyesedik és annyira jó, amikor sikerül megnevettetnem! Mindig az a napom fénypontja. :)"

azóta annyi történt még, hogy mostanában minden éjjel velem alszik. kb 2 hete kezdődött. általában olyan 11 és 12 között szokott felsírni. azzal kezdjük, hogy próbáljuk megnyugtatni a szokásos hátsimivel, de az nem szokott beválni, ezért felvesszük, amíg meg nem nyugszik. aztán visszatennénk az ágyba, de még le sem ér, kezdi előlről a sírást. mindezt úgy, hogy egész idő alatt fel sem ébred igazán. ezért aztán úgy alakult, hogy az ágyunkban kötött ki. a rossz az egészben, hogy így Pisti szorul ki a nappaliban lévő ágyra, mert ha hárman alszunk bent, egyikünk sem piheni ki magát igazán. persze tudjuk, hogy nem fog ez örökké tartani, majd elmúlik a szeparációs szorongás is, aztán mindenki visszaköltözik a saját helyére.