virtuális kuckó

Tudom , hogy másik bejegyzést ígértem, de azt is megírom, csak ez most aktuálisabb. Ma töltöttem a 30 hetet, úgyhogy már csak/még 10 van hátra. Én remélem, hogy inkább kicsit kevesebb, de semmiképpen nem több, mert nagyon nem szeretnék túlhordás miatt a kórházban dekkolni. Nem akarok az abszolút szükségesnél többet távol lenni Balázstól és a felügyeletét is könnyebb lenne pár napra megoldani, mint meghatározhatatlan időre. Ezek mellett az sem elhanyagolható szempont, hogy az utolsó hetekben 200-250 grammot szednek a babák magukra és már most sem kis baba, 28+3-on 1200 gramm körülre saccolta az ultrahang az aktuális súlyát. Persze amellett, hogy várom, hogy itt legyen és magamhoz öleljem a kis babaillatú, puha testét, félek is a változástól, amit az életünkbe hoz. Tudjátok, mindig mondom, hogy Balázs mennyire nem szereti a változásokat és tavaly még azon is kiakadt, hogy más árnyalatú lett festés után a fal színe és hogy ezt tőlem örökölte. Szóval parázok attól, hogy milyen lesz...

Pár hete még azt hittem, hogy ez a nap majd megint padlóra küld, de ezt sikerült elkerülni azzal, hogy az elmúlt 3 kedden elég kemény volt a terápia. Az elsőt végigbőgtem meg még utána pár órát, de sikerült kibeszélni magamból minden Eszterrel kapcsolatos traumát meg bűntudatot és hirtelen sokkal jobban lettem. Persze nem vagyok még teljesen "gyógyult", de végre sikerült elfogadni, hogy nem rajtam múlt, hogy így alakultak a dolgok és a vetélés miatt mostmár azt is el tudom fogadni, hogy azon túl, hogy megteszem, ami tőlem telik, nem tudok mindent megakadályozni. Szóval végre nem félek egy újabb terhességtől.   Tegnap vettem a Lidlben egy csokor tulipánt, "szülinapi ajándéknak" amire aztán Balázs ráült egy kicsit, amikor öltöztettem az oviban, én meg nagyon nevettem rajta, mert ez olyan tipikusan kistesókkal megeső dolog, legalábbis én így képzelem. :) Remélem, hogy majd egyszer kiderül, hogy mennyire helytálló az elméletem.

A karácsony előtti hetet sok munkával és takarítással töltöttem. Szerencsére csütörtökön ovi után Marcsinál volt Balázs, úgyhogy sokat tudtam haladni, pénteken pedig már délben eljöhettem, szóval volt idő porszívózni, Pistivel levittük a tévét Mamáékhoz és elhoztuk a karácsonyfát, bevásároltunk. Mire Balázst hazahoztuk az oviból, Anyuék is megérkeztek. Szombaton Pisti dolgozott, én Anyuval elmentem megvenni még néhány dolgot a sütikhez. Utána feldíszítettem a fát, ebédeltünk, lefektettem Balázst, megcsináltam az almatölteléket a leveles-vajas tésztához, aztán kicsit én is pihentem, amíg Balázs aludt. Miután felkelt, begyúrtam a belga keksz tésztáját, amíg az a hűtőben pihent, megsütöttem 2 adag almást, de maradt egy csomó töltelékem, ezért megkértem Pistit, hogy hazafele jövet vegyen még egy csomaggal. Ezután következett 6 tepsi keksz, majd lezárásként még egy almás. Mire végeztem, már alig álltam a lábamon, nem volt erőm se hajatmosni, se legalább Léna ajándékát becsomagolni. ...

Pocsék napom volt. Persze távolról sem annyira, mint tavaly ilyenkor, most legalább fizikailag nem fájt semmi.   Szomorú voltam, kedvetlen, türelmetlen. Az irodában koncentrálnom kellett, hogy ne sírjak, égett a szemem a visszatartott könnyektől. Semmi másra nem vágytam, mint begubózni és bőgni egy jót, de egyelőre még nem jött el az ideje. Még azt várom, hogy Balázs elaludjon, aztán van még egy megoldandó feladatom és talán majd utána.   Szinte hihetetlen, hogy már eltelt egy egész év Eszter nélkül. Hiányzik és sokszor gondolok arra, hogy épp mekkora lenne, ha minden rendben ment volna és csak áprilisban születik. Már forogna, fogzana, egy csomó zöldség és gyümölcs ízét ismerné már és most lenne az első karácsonya. Ehelyett nekünk lesz már a második, nélküle. Mondtam már, hogy tök igazságtalan az élet?     P.s.1.: Ezt a cikket instagramot pörgetve találtam és pont illik a mai naphoz, mert a gyászról szól.   P.s.2.: Valamikor lesz beszámoló a...

Valamelyik nap zuhanyzás közben azon gondolkodtam, hogy hányadikán voltunk a 20 hetes ultrahangon és addig számolgattam, amíg rájöttem, hogy 21-én, azaz pontosan ma egy éve.    Érdekes visszagondolni arra, hogy milyen bátran, már-már vakmerőn mentünk, mert ugyan, mi baj lehetne? Az volt a legnagyobb problémánk, hogy vajon Pisti bejöhet-e és vajon megnézik-e a nemét és azt is elhatároztam, hogy ha egyedül mehetek csak be, nem kérdezem meg, hogy ugye kislány-e, mert másnapra volt időpontunk magánban ultrahangra. Szerencsére bemehettünk mindketten, így Pisti is elsőkézből hallhatta, ahogy a világunk megingott (hogy aztán bő 3 héttel később atomjaira hulljon). Aztán a nemét mégis egyedül tudtam meg 2 nappal később, Szegeden, mert oda nem jöhetett be velem. Emlékszem, hogy hogy kapaszkodtunk minden olyan információba, ami azzal bíztatott, hogy még minden rendben lehet és haragudtam mindenkire, aki azt mondta, hogy készüljünk a legrosszabbra. Az utolsó pillanatig nem tudtam arra ...

Még német popzenére se írtam eddig blogot, de tegnap a Feleségek luxuskivitelben 2. részében volt egy Yvonne nevű nőci, akiről eszembe jutott névrokona, Yvonne Catterfeld, akit még a '90-es évek német Bravo TV-jéből ismerek (igen, pont ennyire qrva öreg vagyok :D) és a Spotify-ról kiderült, hogy még mindig aktív és nincsenek is rossz számai. Szóval most őt hallgatom meg még akiket a Spotify bekever mellé. A fiúk alszanak, sül a cobbler, amiről tervezek receptes bejegyzést is írni, így nincs már több kifogásom, miért ne írjam meg a beszámolót keddről.    Hétfőn kiderült, hogy Marcsi nem tudja kölcsönadni a kocsit, úgyhogy újabb akadállyal néztünk szembe, miután kínkeservesen megszereztük a beutalókat. Találtunk egy buszt Mezőhegyesről Szegedre, amivel normális időben oda lehetett volna érni, úgyhogy már csak azt kellett megoldani, hogy valahogy átjussunk Kovácsházáról időben úgy, hogy előtte még Balázst is el kellett vigyük oviba. Ez viszonylag könnyen ment, mert Pisti kollé...

Ma reggel felébredtem és, mint minden reggel, amíg Balázs felébred, felnéztem fb-ra. Az első, ami szembejött, az a szegedma honlapon megjelent cikk volt arról a "fantasztikus" tábláról, amit az összesen 17-bő hetedikként avattak a szegedi női klinikán és aminek az átadásán az én kezelőorvosom mondott beszédet. Aztán később olvastam a wmn.hu -n megjelent cikket is, aminek minden szavával egyetértek.   Őszintén nem tudom, hogy miért kell ilyesmire pocsékolni a pénzt? (A másik kedvencem, ami kb ugyanez a kategória, tegnapról, a 300 milliós Paks2-t fesztiválokon népszerűsítő kamion.) Tényleg minden ennyire rendben van ebben az országban, hogy együttérzésnek álcázott bűntudatkeltésre alkalmas márványtáblákat kell kirakni? (A táblánál csak a gyereknapi plakát a durvább, de az legalább őszinte, nem próbálja elfedni a bűntudatkeltési célját. Azt meg igencsak gyomorforgatónak érzem, hogy ráraktak egy ultrahangképet egy 12 hetes magzatról, azzal a szöveggel, hogy "12 hetes g...

Tegnap ültem Pisti nagyszüleinél a hintán és egyszer csak rárepült a nadrágomra egy pitypang bóbita. Biztosan történt már korábban is ilyen, csak épp észre sem vettem vagy nem érdekelt, de mióta nincs Eszter, azóta a pitypangok mindig rá emlékeztetnek, emiatt hatódtam meg a kis bóbitától. (Egyszer rátaláltam instagramon egy nőre, akinek a tűzoltó férje szolgálat közben életét vesztette. A férfinek az volt a kedvenc mondása, hogy "a penny for your thoughts" és a halála után a családtagok lépten-nyomon penny-ket találtak, a legváratlanabb helyeken is, amit ők jelnek vettek.)  Persze nem gondolom, hogy ez a kis bóbiba üzenet lett volna Esztertől, mert nem hiszek semmiféle utóéletben, pedig időnként szeretném azt hinni, hogy a felhőkön játszik a többi hozzá hasonló kisgyerekkel, egészséges és boldog és fentről vigyáz a szeleburdi bátyjára. :) De azért jó érzés volt megfogni, lefotózni, aztán szélnekereszteni.

Ahhoz képest, hogy decemberben úgy éreztem, hogy megállt az idő és légüres térbe kerültem, most meglepődtem azon, hogy milyen gyorsan eltelt fél év, mióta nincs Eszter. Gondolom az idő "felgyorsulásához" az is hozzájárult, hogy mindenhol pörgés van, sok a meló és itthon sem unatkozunk.    Emellett azért most is minden nap eszembe jut valami apróságról, pl. a babakocsit tologató anyukákról vagy amikor a lassan egyéves Ádámot sétáltattam, amíg Niki Ákossal foglalkozott a játszón és persze az irodai szívások közepette is eszembe jut, hogy nekem marhára nem ott lenne a helyem és nem ez lenne a dolgom és emiatt idén nehezebben is viselem az egész szokásos nyári hajtást.   Közben azért észrevétlenül jobban is lettem vagy hát pontosabban tudja a fene. Egyrészt jó időnként tervezgetni, "a mikor legyen következő" témakörben is előrébb hoztuk az általam kitalált határidőt (mert mégiscsak szeretnék tavaszi babát), ami természetesen halálra rémít, de nem hiszem, hog...

Ma lenne Eszter első névnapja.

Amikor ez a kép készült, az ultrahangos doki kiszámolta, hogy ma lenne Eszter születésnapja. Csodás, meleg őszi nap volt. A reggel nem telt valami jól, mert bunkók voltak a vérvételen, de utána finomat ebédeltünk Pistivel, aztán üldögéltünk egy padon, élveztük a napsütést, néztük a bicikliző embereket meg a babakocsit tologató anyukákat. Álmodoztunk, hogy milyen lesz újra babázni és nosztalgiáztunk, hogy milyen volt, amikor Balázs volt pici. Aztán a váróban és a rendelőben is minden ismerős volt és ugyanakkor új, hiszen a második babánkat néztük, amint kézzel-lábbal kalimpál és dobog a pici szíve. :) Hazafele boldogságtól repesve hívtunk fel mindenkit, nem féltünk semmitől, hiszen minden rendben volt és túlvoltunk az első trimeszteren. Jó volt látni, hogy Balázs is örül a tesónak, bár szerintem ez részben a boldog tudatlanságból fakadt, hiszen fogalma sem lehet, hogy mi mindennel jár egy testvér, biztos néha azt kívánta volna, bárcsak szabadságra menne és visszakaphatná a telje...

Múlt héten, hétfőn és szerdán Pisti volt Balázzsal itthon, kedden és csütörtökön jött velem Mezőhegyesre, mamázni, pénteken pedig az oviban farsangi bulizott a pajtikkal és mentős pólóban tömte magába a fánkot. Délután porszívóztam és rendeltünk pizzát.  Szombaton, miután Balázs felkelt a délutáni szundiból, beugrottunk az orosházi Tescoba papucsot venni neki, majd kiáztattuk a habtestünket a gyopárosi fürdőben. Balázs nagyon élvezte a pancsolást, sokat csúszdázott és még az sem szegte kedvét, hogy néhányszor elkukkant és nyelt egy kis vizet. Haza sem akart jönni. Mondjuk azután, hogy itthon megmostuk a haját, eléggé elment a kedve a strandolástól. Vasárnap végre rendet raktam Balázs szekrényében, kiszedtem egy csomó kinőtt ruhát, így most sokkal átláthatóbbak a polcok. Hétfőn Pisti elvitte a laptopját a mentőállomásra, amitől Balázs kissé kiborult, mert nem volt min mesét nézni, úgyhogy egész délután azt hallgattam, hogy Apa haza kell jöjjön a laptoppal. Sütöttünk kolbás...

Valamiért az évek során úgy alakult, hogy a szerda lett a hét legrosszabb napja, holtversenyben a hétfővel, úgyhogy annyira nem is meglepő, hogy szerdán volt a terhesség megszakítás is. Azóta minden szerdán a kórházi eseményeken és Eszter elvesztésén pörög az agyam, ha lefoglalom magam melóval, legkésőbb elalvás előtt visszajön az egész. Fura, hogy már eltelt 8 hét, folyton változik, hogy úgy tűnik, mintha csak most lett volna vagy már nagyon régen. Csütörtökön pedig a hétfordulónk volt, ma töltöttük volna a 32. hetet. Biztosan már jó nagy lenne a pocakom és folyton mocorogna a kisasszony. Jövő hét elején mentünk volna ultrahangra. Aztán eszembe jutott, amit Húgom mondott, hogy ha 18 hetesen nézik és nem 20, valószínű, hogy nem is derült volna ki, hogy beteg, úgyhogy csak most szembesülnénk vele és csak néhány hetünk lenne, hogy felkészüljünk arra, amire nem is lehet, a műtétekre meg arra, hogy elképzelhető, hogy csak elvegetálgatna és mi végignézhetnénk a szenvedését. Végüli...

Egy egész hétig jártam dolgozni, Balázs pedig oviba, amikor sikerült lebetegednünk, ő kezdte, én meg gyorsan csatlakoztam. Lázzal indítottunk, de mostmár "csak" köhögünk és orrot fújunk egész nap. De ettől függetlenül, ideje volt már visszamennem kontrollra, mert 2 hétről volt szó, tegnap pedig, amikorra az időpontot kaptam, pontosan 4 telt el. Muszáj elmesélnem, hátha majd egyszer nevetek rajta egy jót (vagy nem). Magánrendelés, 15 ezer csimpitallér egy tokkal-vonóval 5 perces vizitért. Bemegyek, doktorúr kezet nyújt, megkérdezi, hogy találkoztunk-e már? (A kérdésen majdnem elnevettem magam, de oké, ezer beteget lát naponta, hogy is emlékezne mindenkire?) Mondtam, igen. Kérdezte a nevemet, bepötyögte, megtalált és közli, hogy 28 hetes terhes (lennék, de én ezt számítógép nélkül is megmondtam volna neki). Mondom, hogy nem, mert 4 hete ... és akkor végre leesett neki. Kérdezte, hogy van-e valami kérdésem? Lett volna pár (pl. Miért nem lehetett megmondani konkr...

Az előző posztot ott fejeztem be, hogy csütörtök reggel hazajöhettem. Pisti dolgozott 10-ig, ezért az Apuja fuvarozott haza. Be kellett ugorjak egy gyógyszertárba, mert kaptam receptet tejapasztó gyógyszerre. A patikus nőci alapból sem volt túl kedves, de a receptemet látva még morcosabb lett, szinte láttam rajta, hogy nehezen tartja vissza véleményét az olyan nőkről, akik nem hajlandóak anyatejjel táplálni a kisbabájukat. Útközben felhívtam a védőnőt, hogy végezhetnénk-e a papírmunkával még aznap? Mire hazaértem, Pisti is otthon volt már. Lepakoltam, majd elsétáltunk a védőnőhöz, megírta a szükséges papírokat és átbeszéltük az eseményeket.  Utána még voltunk a biztosítónál zöld kártyáért meg az OTP-ben pénzt tenni a számlára, majd átmentünk Mezőhegyesre, hogy ott várjuk meg Balázzsal, amíg Pisti áthozza Anyut Aradról. Még egy kicsit sikerült is aludnom Balázzsal, akin nem nagyon látszott az öröm, amikor mellettem ébredt. Nekem azért jó volt végre látni őt. :) Már maj...

Jó régen nem írtam (meg még soha hajnal 4-kor). Vagyis írtam én, van 3 draft bejegyzésem is, csak képek kellettek volna bele, de az már elmaradt. Gondolom ennek is ugyanez lesz a sorsa, de mindegy, megírom az "asztalfióknak". Ha jól emlékszem, írtam egy bejegyzést a június végi szabadságomról is, de, magamat ismerve, azt biztosan nem írtam meg benne, hogy amíg Gyopároson áztattuk magunkat, elhatároztuk, hogy jöhet Balázs kistesója, ha szeretne. Augusztus 6-án kiderült, hogy igencsak sürgős volt neki, mert pozitívat teszteltem. :) Teljesen más élmény volt, mint Balázsnál. Egyrészt elég rossz passzban voltunk (az eddigi legnagyobb veszekedésünk után próbáltuk összeszedni a darabjainkat), másrészt ennyi idő alatt még nem tudtam eljutni addig, hogy igazán vágyjam arra, hogy sikerüljön. Azért ennél picit többet próbálkoztam volna. :) Egyébként én már azelőtt tudtam, hogy terhes vagyok, hogy bármilyen teszt kimutathatta volna, még 4 hetes sem voltam, amikor megírtam Rékának, h...