táppénzen

Az előző posztot ott fejeztem be, hogy csütörtök reggel hazajöhettem. Pisti dolgozott 10-ig, ezért az Apuja fuvarozott haza. Be kellett ugorjak egy gyógyszertárba, mert kaptam receptet tejapasztó gyógyszerre. A patikus nőci alapból sem volt túl kedves, de a receptemet látva még morcosabb lett, szinte láttam rajta, hogy nehezen tartja vissza véleményét az olyan nőkről, akik nem hajlandóak anyatejjel táplálni a kisbabájukat. Útközben felhívtam a védőnőt, hogy végezhetnénk-e a papírmunkával még aznap? Mire hazaértem, Pisti is otthon volt már. Lepakoltam, majd elsétáltunk a védőnőhöz, megírta a szükséges papírokat és átbeszéltük az eseményeket.



Utána még voltunk a biztosítónál zöld kártyáért meg az OTP-ben pénzt tenni a számlára, majd átmentünk Mezőhegyesre, hogy ott várjuk meg Balázzsal, amíg Pisti áthozza Anyut Aradról.

Még egy kicsit sikerült is aludnom Balázzsal, akin nem nagyon látszott az öröm, amikor mellettem ébredt. Nekem azért jó volt végre látni őt. :)

Már majdnem este volt, amikor végre hazaértünk. Altatásnál Balázs kérdezte, hogy a hasamra teheti a kezét? Mondtam, hogy igen, de nincs már ott senki. Kérdezgette, hogy de hol van Eszter-kistesó, mondtam neki, hogy nagyon beteg volt és ezért el kellett engednünk (a magyarázatunk miatt most extrán vigyáznom kell, hogy amikor beteg, ne azt mondjam neki, hogy nagyon beteg vagy, hanem azt, hogy nagyon lázas, nagyon megfáztál, stb., nehogy megijesszem, hogy vele is történni fog valami) Erre nagyon szívszaggatóan kezdett sírni, szorosan hozzámbújt ("Bebújok!") és aztán elaludt.

Ez az első este ilyen általános sírós este lett, mi is sírtunk Pistivel meg összebújtunk Balázs mellett és beszélgettünk egy keveset. Utána Pisti próbált aludni, kimerült a sok stressztől/aggódástól, a sok Szeged oda-vissza körtől meg a kevés alvástól és az is rosszul esett neki, hogy Anyu annyit sem mondott neki, hogy "sajnálom" (mondjuk nekem sem mondta). Én is próbáltam aludni, de amint becsuktam a szemem, jöttek a kórházi emlékek és borzalmasan hiányzott Eszter. Egy idő után zokogni kezdtem, hogy kérem vissza a lányomat, aztán valahogy megnyugodtam és elaludtam.

Másnap korán keltünk. Telefonáltam a háziorvosi rendelőbe, hogy keddtől csütörtökig van kórházi papírom, így péntektől ki kellene írni december 31-ig. Utána elmentünk befizetni Balázs ovis kajáját és voltunk pékségben is. Útközben megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék egy hófehér filc angyalkát a karácsonyfára és meg is kértem Gyöngyöt, hogy készítse el, ha nem túl nagy fáradtság. Szerdán már meg is érkezett és nagyon szép lett. :)

Hazaérve nekiláttam az ebédfőzéshez, Anyu meg valami rémes sztorival traktált egy vízfejű gyerekről, de nem tudtam meg a történet végét, mert adott ponton rákiabáltam, hogy hagyja már abba!

Balázst nagyon nehezen altattam el délben és nem is aludt sokat, úgyhogy együtt vittünk ebédet Pistinek.

Délután volt Marcsi, este meg a megerőltetési tilalom ellenére én vettem ki Balázst a kádból, mert Anyu nem bírta volna. Alig vártam, hogy én is aludhassak Balázzsal.

A hétvége gyorsan eltelt, szombat reggel megvettük a fenyőt a Lidlben és Balázs azonnal fel is akarta volna díszíteni. Délután voltunk Mamáéknál, vasárnap meg itthon töltöttük a napot. Anyu felvetette, hogy menjünk Kingáékhoz, de semmi kedvem nem volt a héten harmadszor is Szegedre menni (Pistinek már a 4. lett volna).

Hétfőn Balázs ment oviba, hogy ne maradjon le az ottani karácsonyról. Délelőtt át is vitték őket kézműveskedni és mézeskalácsot enni a művházba és még egy-egy pöttyös labdát is kaptak. Miután otthagytuk az oviban, elszaladtunk a Lidlbe Mancs őrjáratos pizsamát és ágyneműt venni, de utóbbiból már egyetlen darab sem volt, nyitás után fél órával. Lidl után átmentünk Mezőhegyesre, Anyut kitettük a buszmegállóban, hogy Szegedre menjen, felszaladtunk Pisti Anyujához a karácsonyi ajándékainkkal, amiket mi rendeltünk meg, aztán Békéscsaba felé vettük az irányt. Eredetileg úgy volt, hogy Pisti megy az Anyukájával (de ő közben lebetegedett), mert nekem nem sok kedvem volt a karácsonyi forgataghoz, de aztán rájöttem, hogy egyedül otthon lenni se annyira vonzó, ezért mentem volna én is, de így végül kettesben mentünk.

Leparkoltunk a Csaba Centernél, bóklásztunk a boltokban, a Pepcoban vettünk még néhány ajándékot, a New Yorkerben pedig összefutottunk Mariannal (ő volt az első helyettesem, amikor Balázs született). Kérdezte, hogy hogy vagyunk, Balázs hogy van meg hogy "Kistesó?". Mivel az ő anyukája volt az, aki Mezőhegyesen nagyban terjesztette a terhességem hírét, biztos voltam benne, hogy a lányának is mondta, ezért mondtam, hogy kistesó már nincs. Kiderült, hogy nem tudott róla. A következő fél órában jó alaposan kibeszélgettük magunkat, a részleteket hallva egyik döbbenetből a másikba esett, még meg is ölelgetett. :)

A Center után voltunk az Ofotértben, majd a Libriben vettünk még pár könyvet, aztán a karácsonyi vásárban beszereztük a Szentandrási sörfőzde karácsonyi specialitását, az Esthajnalt. Utána vettünk Mamáéknak kávéfőzőt a Szarvasi boltban, elmentünk ebédelni a szultán kenyereshez, majd kávézni és sütizni a Frei Caféba. Ezután már "csak" egy Tesco kör volt hátra és a Müllerben is vennem kellett pár dolgot. Úgy elfáradtunk, hogy el sem tudtuk képzelni, régebb hogy csináltuk, hogy az ajándékok jelentős részét boltból vettük és nem a neten rendeltük. Mire hazaértünk és lepakoltunk, már mehettünk is Balázsért az oviba. Este aztán Pisti hazahozta Anyut Mezőhegyesről, a busztól.

Kedden Pisti dolgozott. Anyuval elvittük Balázst, voltunk boltban, hazaérve kávéztunk, majd nekiálltunk a hét célkitűzésének: Anyu a számláinkat rakta rendbe és kidobált egy csomó fölösleges papírt, én meg leszedtem az összes könyvünket 7 polcról és rendbeszedtem őket. Csak egy gyors ebédszünetet tartottunk és így is csak addigra végeztünk, hogy már rohanni kellett Balázsért, aki annyira kiviselte magát (rohangált, nem hagyta magát öltöztetni és közben folyton a képembe röhögött), hogy egy szép jelenet után otthagytam. Jó 10 percbe telt Anyunak, hogy kijussanak az oviból, mert Balázs végre nem röhögött, épp ellenkezőleg. Anyu szerint nem kellett volna mások előtt cirkuszolni, de egyszerűen betelt a pohár attól, hogy Balázs azt hiszi, velem megtehet bármit, én majd mosolyogva aszisztálok hozzá. Utána még beugrottunk Pistihez, de nem maradtunk sokáig, mert Balázs éhes volt. Itthon aztán jól megríkatott minket, mert Eszterről kérdezett. Aznap valamiért nagyon foglalkoztatta, mert lefekvés után is beszélgetni akart róla.

Szerda reggel, miután Balázst elvittük oviba, elmentem hajat vágatni és festetni, utána szereztem kaspót a karácsonyfánknak, majd itthon nekiláttam az ajándékok becsomagolásának, amíg Anyu és Pisti csinálták a töltött káposztát és közben még karácsonyi dalokat is hallgattunk. Már-már ünnepi hangulatom is kerekedett. Délután "hazaköltöztettük" Balázst az oviból és kezdetét vette a téli szünet.

És már el is telt egy hét Eszter nélkül.

Csütörtökön visszavittük Anyut Aradra, pénteken pedig feldíszítettük a karácsonyfát. Szerintem még sosem volt ilyen szép. Csak fehér díszek kerültek rá, 3 gömböt, egy hóembert meg az angyalkánkat leszámítva csak azok a díszek vannak rajta, amiket pár éve Kingával csináltunk a szódabikarbónás gyurmából. Csak néhány szaloncukor kapott még helyet, szinte nem is vevődnek észre és az izzósorok is csak egyszerűek, borostyánsárga a fényük és a világításon kívül nem tudnak semmi extrát.

Szombaton Pisti dolgozott. Én délelőtt porszívóztam, aztán megsütöttem a lazacot és a hercegnő burgonyát. Úgy alakult, hogy ebédszállítás helyett ettünk, majd Balázs úgy elaludt 1-kor, hogy ¾ 5-kor alig bírtam felkölteni, hogy ébredjen, mert mindjárt jön Marcsi és menni kell Apához. Gyorsan felöltöztettem, aztán ők lementek, én meg gyorsan a fa alá pakoltam az ajándékokat.

Pisti vacsorázott, Balázs megevett egy csomó mézeskalácsot, ettünk tortát, beszélgettünk, tök jól éreztük magunkat a mentőállomáson. 6-kor aztán hazasétáltunk, amíg Pisti vetkőztette Balázst, felkapcsoltam az izzókat a fán, utána ajándékoztunk. Nagy sikert arattunk a fa autópályával, ami összekapcsolható a tavaly kapott vasúttal, de szerintem legjobban a Mancs őrjáratos pizsamának örült, amit, volt annyi eszem és kimostam előre, mert már aznap éjjel abban kellett aludni. :) Amíg játszott, megettük a maradék lazacot, amitől másnap reggel brutális gyomorfájással keltem. Talán még fekve volt a legelviselhetőbb, de ha csak megfordultam, jöttek a görcsök. Valahogy azért csak eljutottunk Pisti nagyszüleihez, de én csak levest ettem és az ott töltött idő 99%-át fekve töltöttem.

Másnap Pisti Anyujánál voltunk, ahol szintén kihagytam a levesen kívül minden karácsonyi finomságot, de csak óvatosságból, mert nagyjából már jól voltam.

Kedden ismét Mezőhegyesen ebédeltünk, mert délután elmentünk Pistivel az éves hagyományos egyetlen mozinkra. Előtte még elköltöttük a karácsonyi pénzünket ruhákra a Tescoban és a C&A-ban, jó áron talált magának Pisti inget meg pólót, én meg pulcsikat. A film is nagyon jó volt, szerencséje a Disney-nek, hogy nem okoz csalódást a SW filmekkel, ha már rájuk "áldozzuk" ezt az évi egy alkalmat. :)

Eredetileg úgy volt, hogy szerdán megyünk Kingáékhoz, de Balázs köhögött, úgyhogy lemondtuk, de kitaláltam, hogy menjünk be helyette Orosházára, mert a főtéren lehet korcsolyázni és kicsiknek is lehet korit bérelni. Jó is lett volna, de Balázs este belázasodott, úgyhogy ügyeletre mentünk reggel, aztán meg haza. Szombatig nem is nagyon mozdultunk ki a házból, valamikor sütöttem browniet, ami isteni finom juharsziruppal (amire úgy rákaptam, hogy a kavarós kávét már nem csak tejszínhabbal iszom, hanem sziruppal is meglocsolom (leadtam pár kilót, különben hogy jönne duplán vissza? :D)), a szilveszteri bevásárlásra (2 pizzáscsigára való meg egy csomag virsli kb) is úgy mentünk el, hogy Marcsi átjött Balázzsal játszani.

A takarítás persze szombatra maradt, amíg Balázs aludt, megsültek a csigák, aztán 6-ra mentünk Pistiért és vártunk egy csomót a hidegben a tüzijátékra, ami nem is volt, cserébe hazafele láttunk többet is. Balázst lefektettük és 11-re mi is ágyban voltunk. Ünnepelni nem volt kedvünk (nem volt mit), Pisti viszont reggel ment dolgozni.

És akkor évértékelés: 2016 volt életem legpocsékabb éve, még akkor is, ha történtek benne bőven jó dolgok is, sajnos az utolsó másfél hónapja eléggé rányomta a bélyegét. De oké, zárjuk pozitív hangvétellel az évet, itt van néhány idén történt jó:

• Balázs szobatiszta lett és megtanult beszélni. Nagyon vicces, okos és időnként nagyon meglepő dolgot tud mondani. Mostanában tanulja megnevezni az érzéseit, mondja, hogy mérges vagy szomorú, elkezdte mondani, hogy szeret minket, amikor elhozzuk az oviból pedig azt, hogy hiányoztunk. Vannak nagyon aranyos/vicces mondásai is, az egyik kedvencem a "takard be a pici lábam". Újdonság az is, hogy szerepjátékozik, Duploból építünk mentőállomást, jön a mentő, viszi a betegeket és közben mondja, hogy ki mit mond és mit csinál és ügyesen épít egyedül.
• Voltunk a Hagymatikumban, bár sajnos Pisti nélkül, de Balázs nagyon élvezte.
• Voltunk nyaralni, Balázs még lovon is ült, életében először.
• És itt volt Eszter, aki összébb kovácsolt minket, mint család és megmutatta, hogy együtt még ezt is túl tudjuk élni, még ha nehéz is. És Balázs közvetve neki köszönheti, hogy sokkal kevesebbet kiabálok vele. (2 héttel a műtét után az esti cirkusszal, amit már 5 hónapja, minden egyes este végigcsináltunk, annyira kiakasztott, hogy őszintén azt kívántam, bárcsak ne ébredtem volna fel az altatásból. Rájöttem, hogy komolyan változtatnom kell, mert nem lenne szabad ilyen gondolatokig jutnom egy egyszerű pisilés-fogmosás-zuhanyzástól. Mióta nem kiabálok, a folyamat is általában rövidebb és az idegeim is kisimultabbak.)

Valami érthetetlen optimizmustól vezérelve, azt gondolom, hogy 2017 lehet jó, aztán majd egy év múlva kiderül, bejön-e a megérzésem (utoljára 2013 indult pozitív előérzettel, akkor bejött). Olyan biztosan nem lesz, ahogy mi terveztük, de ám legyen, induljon tiszta lappal!