Eszter

Amikor ez a kép készült, az ultrahangos doki kiszámolta, hogy ma lenne Eszter születésnapja.

Csodás, meleg őszi nap volt. A reggel nem telt valami jól, mert bunkók voltak a vérvételen, de utána finomat ebédeltünk Pistivel, aztán üldögéltünk egy padon, élveztük a napsütést, néztük a bicikliző embereket meg a babakocsit tologató anyukákat. Álmodoztunk, hogy milyen lesz újra babázni és nosztalgiáztunk, hogy milyen volt, amikor Balázs volt pici.

Aztán a váróban és a rendelőben is minden ismerős volt és ugyanakkor új, hiszen a második babánkat néztük, amint kézzel-lábbal kalimpál és dobog a pici szíve. :)

Hazafele boldogságtól repesve hívtunk fel mindenkit, nem féltünk semmitől, hiszen minden rendben volt és túlvoltunk az első trimeszteren. Jó volt látni, hogy Balázs is örül a tesónak, bár szerintem ez részben a boldog tudatlanságból fakadt, hiszen fogalma sem lehet, hogy mi mindennel jár egy testvér, biztos néha azt kívánta volna, bárcsak szabadságra menne és visszakaphatná a teljes figyelmünket. :D

Most pedig itt van április 6-a, csak Eszter nincs sehol máshol, csak a szívünkben. Sajnálom, hogy nincs róla több emlékünk, csak pár lelet és koponya ultrahangkép, de nincs egyetlen fotóm se, amin látszana a pocakom. Sajnálom, hogy nem figyeltem rá oda jobban, amíg velem volt, mindig lekötött a munka és Balázs, pedig igazán megérdemelte volna, hogy többet beszéljek hozzá vagy jobban lessem a mocorgását. (Gondolom, ez a második gyerekek sorsa, meg kell dolgozniuk a figyelemért. :) )

Olyanokon gondolkodtam ma, hogy vajon ő is váratott volna magára, mint Balázs? Mennyire hasonlított volna rá? Balázs mit szólt volna hozzá? Féltékeny lett volna? Vajon ő is hasfájós lett volna? Hamar átaludta volna az éjszakákat? "Későkása" lett volna a fejlődésben, mint Balázs?

Vajon milyen lett volna kétgyerekes- és lányos anyának lenni? Talán egyszer kiderül, de még nem most.