szerdák és csütörtökök

Valamiért az évek során úgy alakult, hogy a szerda lett a hét legrosszabb napja, holtversenyben a hétfővel, úgyhogy annyira nem is meglepő, hogy szerdán volt a terhesség megszakítás is. Azóta minden szerdán a kórházi eseményeken és Eszter elvesztésén pörög az agyam, ha lefoglalom magam melóval, legkésőbb elalvás előtt visszajön az egész. Fura, hogy már eltelt 8 hét, folyton változik, hogy úgy tűnik, mintha csak most lett volna vagy már nagyon régen.

Csütörtökön pedig a hétfordulónk volt, ma töltöttük volna a 32. hetet. Biztosan már jó nagy lenne a pocakom és folyton mocorogna a kisasszony. Jövő hét elején mentünk volna ultrahangra. Aztán eszembe jutott, amit Húgom mondott, hogy ha 18 hetesen nézik és nem 20, valószínű, hogy nem is derült volna ki, hogy beteg, úgyhogy csak most szembesülnénk vele és csak néhány hetünk lenne, hogy felkészüljünk arra, amire nem is lehet, a műtétekre meg arra, hogy elképzelhető, hogy csak elvegetálgatna és mi végignézhetnénk a szenvedését.

Végülis, bár elég rosszul hangzik, de szerencsések vagyunk, hogy dönthettünk és a mindenki számára "könnyebbik" utat választhattuk, de ettől még borzalmasan hiányzik, minden nap gondolok rá és elalvás előtt neki is ugyanúgy elsuttogom, hogy nagyon szeretem, mint Balázsnak.

Időnként kételkedem benne, hogy valaha könnyebb lesz ...

P.s.: El tudom képzelni, hogy unjátok a nyavalygásom, de csak itt merek, mert attól tartok, hogy máshol esetleg megkapnám, hogy tegyem már túl magam rajta, hiszen mi választottuk ezt az utat.