½ év

Ahhoz képest, hogy decemberben úgy éreztem, hogy megállt az idő és légüres térbe kerültem, most meglepődtem azon, hogy milyen gyorsan eltelt fél év, mióta nincs Eszter. Gondolom az idő "felgyorsulásához" az is hozzájárult, hogy mindenhol pörgés van, sok a meló és itthon sem unatkozunk.



 

Emellett azért most is minden nap eszembe jut valami apróságról, pl. a babakocsit tologató anyukákról vagy amikor a lassan egyéves Ádámot sétáltattam, amíg Niki Ákossal foglalkozott a játszón és persze az irodai szívások közepette is eszembe jut, hogy nekem marhára nem ott lenne a helyem és nem ez lenne a dolgom és emiatt idén nehezebben is viselem az egész szokásos nyári hajtást.

 

Közben azért észrevétlenül jobban is lettem vagy hát pontosabban tudja a fene. Egyrészt jó időnként tervezgetni, "a mikor legyen következő" témakörben is előrébb hoztuk az általam kitalált határidőt (mert mégiscsak szeretnék tavaszi babát), ami természetesen halálra rémít, de nem hiszem, hogy bármennyi idő múlva könnyebb lenne és amiatt sem akarom sokáig húzni, mert nem akarom tovább növelni a korkülönbséget Balázs és a tesója között, ami így is minimum 4,5 év lesz. (Köztem és Kinga között 4 év van és így is kb felnőtt korunkra "nőttünk össze", addig különösebben sok közös nem volt bennünk.) Másrészt pont hétvégén nézegettem egy webshopot, amiben személyre szabott babacuccokat (dekorációkat, plüssöket) lehet kapni és a névre szóló fali dekorációról elsőre az ugrott be, hogy milyen jól nézne ki Eszter felirattal. Aztán persze kapcsoltam, hogy hát olyanunk biztosan nem lesz.

 

Amióta ébren kevésbé foglalkoztatnak a történtek (ez így hülyén jön ki, mert olyan, mintha már nem érdekelne, pedig dehogy is nem), azóta gyakrabban vannak rémálmaim. Nem azt álmodom, ami történt, hanem valami nagyon kicsavart változatát. Van, amit el sem merek mesélni, mert annyira durva volt, még így pár héttel később is kiráz tőle a hideg, de ma hajnalban pl azt álmodtam, hogy mondtam Pistinek totál kétségbeesve, hogy biztos valami baj van a babával, mert olyan pici a hasam és nem érzem mozogni. Kicsit tartok tőle, hogy mennyire fog elhatalmasodni rajtam a félelem, ha újra babát fogunk várni, de majd lesz valahogy, ha már ott fogunk tartani.