a kötődő nevelésről

soha nem gondoltam volna, hogy én ebben a témában posztot fogok írni, mert nem vagyok igazán nagy szakértője, csak látom, hogy egyeseknek mennyi szorongást okoz, hogy megfeleljenek ennek az elvnek, ezért kikívánkozik belőlem a véleményem. vigyázat, mert lehet, hogy legközelebb az asztrofizikába is beleütöm az orromat! :D

szóval: van ez a kötődő nevelés dolog, aminek a másik neve a válaszkész gondoskodás és én sajnálom, hogy nem ez az elnevezés terjedt el jobban, mert közelebb állna az igazi valósághoz, nem ahhoz, amit gondolnak róla.

mert mire is gondolunk, amikor meghalljuk, hogy kötődő nevelés? első, és legfontosabb eleme az igény szerinti szoptatás, amit rengetegen úgy értelmeznek, hogy a gyerek minden nyekkenésére az a válasz, hogy az anyja a szájába dugja a mellét. kérdem én, hogy egy felnőttnek bármi baja van, arra az a megoldás, hogy bevág egy tál rakottkrumplit meg egy tábla jóféle oreós milkát? nem mondom, hogy nem segít jobban elviselni a megpróbáltatásokat, de az igazi gondjainkat nem oldja meg és még ráadásul a ruhatárunkat is rövid időn belül lecserélhetjük néhány számmal nagyobbra. következő fontos elem a minden áron együtt alvás. ezt egyesek annyira komolyan veszik, hogy szerencsétlen babát és önmagukat arra kárhoztatják, hogy nem alszanak egész éjjel, de nem tennék a gyereket a kiságyba, mert úristen, akkor nem fog kötődni a szüleihez! aztán amikor mégis rászánják magukat, hogy tegyenek egy próbát, a baba teljesen nyugodtan alszik hosszú órákon keresztül. erre a nagyon igyekvő anyukája mit csinál ahelyett, hogy pihentető álomra hajtaná a fejét? az anyukás fórumon ostorozza önmagát, hogy biztos elrontott valamit, amiért a gyerek nem vele akar aludni! az együttalvás mellett kötelező még a hordozás is, akkor is, ha a gyerek nem szereti és/vagy anyukának leszakad a dereka/válla tőle. igen, vannak akik szerint a 20 hónapost is minden áron hordozni kell még, pedig szerintem egy majdnem kétéves igazán járhat már a saját lábán is. másik dolog, amit még sokan fontosnak tartanak, az a BLW, azaz hogy a babánál csak akkor kezdik el a hozzátáplálást, ha már önállóan tud ülni és egyből darabos kajákkal kell kezdeni, tehát a kezébe adsz egy sárgarépát és amennyit egyedül megeszik, annyival marad. és akkor a kötődően nevelni kívánó anyuka nem azt nézi, hogy a 4 hónapos babájuk kinézi a falatot a szájukból és esetleg kóstoltatna vele pár kanál pépeset, hanem megvárja, amíg a baba megtanul ülni. (ez Balázsnál 8 hónaposan jött el, hát addigra kiadta volna a munkakönyvemet, ha még mindig kizárólag tápszeren kellett volna tengődnie.) (az említett példák mind valósak)

na ezért mondom én, hogy jobb lenne a válaszkész gondoskodás elnevezés. akkor elfogadnánk, hogy a gyerek jobban alszik egyedül, a saját ágyában, nem szakadnánk meg a hordozásban, ha az kényelmetlen nekünk és akkor kezdenénk hozzátáplálni, amikor a gyerek kíváncsi az újdonságokra.

persze nem arra akarok célozni, hogy én bezzeg milyen király anya vagyok, mert nem vagyok az. csak túl önfejű vagyok ahhoz, hogy ráparázzak olyan dolgokra, amikkel nem feltétlenül értek egyet. mondjuk jogom sem lett volna erről a témáról írni, mert én már ott elrontottam a kötődő nevelést, hogy nem szoptattam igény szerint. ez van, vállalom. az elején alapvetően 3 óránként volt etetés, amitől fél órát lehetett eltérni minuszban (és pluszban, mert a következő etetésnél próbáltuk tartani az eltervezett órát), később Balázs állt át a 4 óránkénti evésre, valamint a 8 étkezésről 4-re, amit akkor se tudtunk 5-re visszaállítani, amikor megpróbáltuk. ez biztos nagyon szigorúan hangzik, de legalább tudtam, hogy ha valamiért sír vagy nyűgös, egyéb megoldást kell találnom és nem azt, hogy megetetem. na meg azt sem gondolom, hogy az amúgyis hasfájós gyereknek jót tett volna, ha még tömök bele egy kis tejet. tudom, tudom, létezik a komfortszopi intézménye, amit én nem is értek, hogy hogy működhet, de mindegy, ebbe nem akarok külön belemenni (plusz erről mindig a nassolás jut eszembe, amit később általában nem szokás kívánatos szokásnak tekinteni). emellett az szólt még az órára való etetés mellett, hogy úgy éreztem, szükségem van valamilyen rendszerre ahhoz, hogy működőképes maradjak. kellett valami keret a mindennapoknak, hogy egy picit tervezhető legyen az életünk. és ha nekem erre volt szükségem, akkor ez Balázsnak sem lehetett rossz, mert amellett, hogy a testi igényeik ki legyenek elégítve, arra is szükségük van a babáknak, hogy egy viszonylag kiegyensúlyozott anyukájuk legyen. (igen, nekem is van mindenre egy elméletem :D) következő "kihágásunk" az volt, hogy Balázsnak volt/van cumija, ami szintén tiltott a kötődő nevelésnél. aztán volt még az, hogy nem aludtunk együtt. a múltidő indokolt, mert most együtt alszunk, mert most erre van igénye. régen nem volt, tehát nem "vétettünk" azzal, hogy a kiságyában altattuk. a hozzátáplálásra írtam feljebb is, hogy szerintem még minket is felfalt volna, ha tápszeren kívül nem kapott volna mást. mondjuk így kicsit nehezebben fog megtanulni önállóan enni és még arra se nagyon érzett rá, hogy a darabos kaját meg kéne rágni és nem csak úgy lenyelni, de biztos vagyok benne, hogy ez még alakulni fog. a hordozás meg úgy működik, hogy ha nem akar a babakocsiban maradni, akkor bekerül a csatos hordozóba és így nem a karjaim szakadnak le a 10 kilója alatt. amikor kisebb volt, nekem is nagyobb élmény volt hordozni, mert hozzámsimult és szundított benne egy jót, de mostanában egyre ritkábban alszik el benne, ébren meg rugdosódik és ki akar szabadulni belőle. ez van, ugyanolyan akaratos és makacs mint a szülei. :) ja és mielőtt még bárki arra gondolna, hogy ilyen szigor mellett biztos sírni hagyjuk Balázst, elárulom, hogy nem tesszük, ha ölben akar lenni, felvesszük, sőt, újabban még a wc-re is együtt járunk, hogy addig se kelljen szem elől tévesztenie és nélkülöznie engem. :) (én simán meglennék nélküle, de sajnos ha magamra csukom az ajtót, hangos sírás kezdődik, amivel egyikünk sincs előrébb.)

a hosszú litánia lényege az lenne, hogy mindenkinek csak annyit kéne beemelnie a kötődő nevelés elvrendszeréből, amennyivel ő és a babája azonosulni tud és jó lenne, ha az anyukák lelkifurdalás nélkül élveznék az együtt töltött időt ahelyett, hogy azon filóznának, hogy vajon mit rontanak el.

(amúgy figyeljétek meg, milyen baromi korán rittyentettem össze ezt a posztot, éjjel 3 órát aludtam, éjféltől. 3-kor Balázs úgy döntött, hogy elég volt a lustizásból, mondjuk az orra is dugult és valószínűleg a foga is fájt, de azért elég kegyetlen volt. szerenncsére nemsokára érkezik Judit, aztán a napot Mezőhegyesen töltjük, úgyhogy legalább nem egyedül kell tartsam a frontot. ja és ami meglepő, egészen funkcionális vagyok ennyi alvással. Balázs persze reggeli után visszaaludt, így volt időm ezt a rengeteg okosságot idepötyögni. :D)