Terápia

Jó régen nem írtam és már nem is emlékszem, hogy mit rizsáztam össze legutóbb, úgyhogy bocs, ha olyanról is írok, ami volt már.



 

Azt talán említettem, hogy januárban elkezdtük nézni a Terápia 3. évadát. Megint nagyon beszippantott a történet, még az elején kevésbé érdekes szálak is izgalmasan alakultak végül. Volt, hogy hétköznap fél 12-ig néztük, pedig én általában 9-kor már alszom. Február közepén, egy pénteken értünk a végére és pont aznap írta ki twitteren egy lány, hogy a csoporttársai ingyenes, segítő beszélgetéshez keresnek klienseket, gyakorolni a tanultakat. Írtam neki dm-et, hogy megoldható-e online is, mert engem érdekelne. Reménykedtem, hogy nem pasit kapok (erről beszélgettünk Rékával, hogy érdekes módon, még azt is a szüleinkkel való viszonyunk határozza meg, hogy milyen nemű terapeutát választunk) és írásban is kommunikálhatunk, mert egyrészt időben könnyebben megoldom, másrészt sokkal könnyebb írásban megnyílnom.

 

Kedden Cili átküldte Évi facebook profiljának linkjét, én meg írtam neki. Meg is beszéltük, hogy még aznap este 9-kor "találkozunk" Messengeren és a kedd esti 9 lett utána az állandó "randi" időpontunk.

 

Fürdés után Balázs kitalálta, hogy iker "kistesóink" legyenek, ami elég rendesen meg is kavart, úgyhogy bemutatkozás után a gyerekekre terelődött a szó. A következő heti témánk a félelmeim lettek volna, de végül másról beszéltünk. Az elmúlt 2 alkalommal pedig eljutottunk a terápia szokásos szakaszába, amikor mindenért a szüleimet hibáztathatom. :D Nagyon gyorsan eltelik az egy óra és múlt héten már jegyzetet is írtam a következő alkalomra. Nem tudom, hogy segít-e bármit is, de abban biztos vagyok, hogy nem árt. Érdekes hallani egy kívülálló véleményét is, aki nem fogja feltétlenül az én pártomat egy-egy kérdésben, hanem megpróbálja megvilágítani a másik fél nézőpontját is úgy, hogy mindenközben nem ítélkezik és támogató marad.

 

Balázs aztán párszor visszatért még az ikrekhez, azt is kitalálta, hogy a fiú vele fog játszani, a lány meg nekem segít a konyhában, de kész szerencse, hogy nem álltunk neki fejvesztve ikreket gyártani :D, mert múlt szombaton, amikor mentünk Békéscsabára még egyszer utoljára korcsolyázni a szezonban, a kocsiban ülve közölte, hogy ő nem is akar testvért. Na, pontosan ezért nem a gyerekek döntik el, hogy legyen-e testvérük vagy sem, mert egyik napról a másikra meggondolják magukat. Nem mintha én sokkal határozottabb lennék ebben a kérdésben, mert mostanában, őszintén szólva, Balázs is már majdnem sok, főleg, mióta hétvégén meg sem próbálom délután lefektetni, mert volt, hogy egy órát altattam, eredménytelenül és csak baromira felhúztam magam, de így meg napi 14 órában csacsog folyamatosan, elvárja (mit elvárja, utasít!), hogy játszunk vele, kaját rakjunk elé, mesét indítsunk, de mindent azonnal, miközben legtöbbször neki esze ágában sincs szótfogadni. Nagyon hiányzik a délutáni szundija, ami alatt mi is kifújtuk magunkat a kellemes csendben és délután újult erővel tudtunk a rendelkezésre állni.

 

Ez a hosszú hétvége is érdekes alakul emiatt. Csütörtökön még csak boltba se lehetett menni, úgyhogy a lakásban tettük-vettük magunkat. Délre már nagyon unatkoztam, úgyhogy kitaláltam, hogy ebéd után menjünk ki. Balázs biciklizett, mi Pistivel sétáltunk, de fél óra után eleredt az eső, úgyhogy hazajöttünk. Ma Pisti Mamájának ünnepeltük a 80. szülinapját, ami jó volt, Balázs sok embert fárasztott és este gyorsan elaludt. Úgy tűnik, holnap elmegyünk Gyopárosra fürdeni, ami milliószor jobb, mint a 4 fal között szórakoztatni az úrfit. Vasárnap pedig Anyósomnál ebédelünk, ami mindig jó. :)