boldog őszt!

Nem tudom, egyáltalán ti még emlékeztek-e rám, mert a blogger app a saját telefonomon kiléptetett, a google meg múltkor küldött egy e-mailt, hogy biztosan továbbra is feliratkozva akarok maradni ennek a blognak a kommentjeire, mert már jó régen nem látogattam. Burkolt célzás arra, hogy összekaphatnám magam, értem én!



 

Balázst az előbb elvitte Marcsi egészen délutánig, Pisti a tegnapi lagzit próbálja kiheverni, én meg megfenyegettem magam, hogy egyetlen This is us részt sem nézhetek addig, amíg nem írom meg ezt a bejegyzést, úgyhogy nincs más hátra, mint pötyögni.

 

Rengeteg dologról nem írtam, amit majd szerintem egy másik, leginkább képekből és képalákból álló bejegyzéssel fogok pótolni, majd ... valamikor. Magamat ismerve, ez nem karácsony előtt lesz, de majd a hidegben milyen jól fog esni pl. napsütötte, balatoni képeket nézegetni, ugye? :D

 

Azért röviden összefoglalom, hogy mi minden történt velünk május óta, azaz kb 4 hónap alatt.

 

Május utolsó péntek-szombat-vasárnapját Mezőtúron, a Hercegasszony Birtokon töltöttük a kollégáimmal és a párjaikkal, a cég fennállásának 20. évfordulóját ünnepelve. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a helyet, szépek, modernek és kényelmesek a szobák, van játszótér, wellness rész medencével, jaccuzzival, szaunával, lehet a Kőrös holtágán vízibiciklizni és fürdeni, de ami a legeslegjobb, az a kaja! Sokkal különlegesebb, mint amit általában egy hotelben felszolgálnak és minden nagyon nagyon finom! Szombat délelőtt és vasárnap, már hazafele jövet Szarvason kirándultunk, voltunk a Kőrös-Maros Nemzeti Park látogatóközpontjában, az arborétumban és a Mini Magyarország makettparkban.

 

Nagyjából ugyanezt a kirándulást megismételtük június 22-23-24-én, csak akkor Békésszentandráson volt a szállásunk (kevésbé fancy, de azért egész jó) és Anyósomat is vittük magunkkal. Előtte egy hétig nála nyaralt Balázs (azért mi is sokat voltunk ott), úgyhogy már csak emiatt is ráfért a kikapcsolódás. Mi a gyerekmentes napokat olyan szokatlan dolgokkal töltöttük, mint közös séta meg filmnézés. Ezer éve nem volt arra példa, hogy akárcsak egy filmet is megnézzünk, nemhogy hármat egy héten (Coco, Trollok, A Viszkis) és még moziban is voltunk. :)

 

Indulás előtt, reggel még összehoztam életem 4. pozitív terhességi tesztjét meg bementünk Orosházára a laborba TSH-t nézetni, mert az endokrinológusommal abban maradtunk, hogy amint összejön a baba, tudnunk kell az értéket. Már délután küldték is e-mailben és megnyugtatóan jó eredmény volt. Ezután már csak egymillió másik tétel maradt az aggódnivalók listáján.

 

Most megcseréltük a sorrendet és szombaton mentünk megnézni a makettparkot, Balázs megint elindíthatta az összes kisvonatot, aztán hajókáztunk a Kőrösön, majd sétáltunk az arborétumban. Utána a halászcsárdában ebédeltünk, aminek a közelében indult egy ösvény, amin eljutottunk a fahídig, amin átmenve megnéztük a víziszínházat is. Jó nagy sétával visszaértünk az autóhoz és elmentünk a Lidlbe. Útközben kiszúrtam egy játszóteret, úgyhogy hazafele megálltunk ott, hogy Balázs játszon egy kicsit. Vasárnap, miután leadtuk a szobát, elmentünk a látogató központba. Béreltünk Balázsnak futóbringát, aminek nagy sikere volt, mert ez a járgány számára eddig kimaradt és még egy előadást is elcsíptünk a dámszadvasokról, akiket a végén meg lehetett etetni sárgarépával meg almával. :) Hazafele a Régimódi étteremben ettünk, ahol a finom kaja mellett az is jó, hogy lehet mindenből kis adagot kérni, így nem kötelező kipukkadni. :D

 

Hétfőn felhívtam a nőgyógyászom, szerdára kaptam is időpontot. Kedden lezártuk a terápiát. Az utolsó hetekben már olyan nyögvenyelős volt az egész, már nem vártam úgy, hogy beszélgessünk, inkább csak azért tartottam ki, hogy majd a terhességen átsegítsen, aztán végül pont akkor zártuk le. Végülis nem bánom, mert így keddenként nem kell 10-ig ébren maradnom és szerencsére egész jól vagyok, nem szorongok annyira, mint januárban azalatt a 2 hétnyi terhesség alatt.

 

Szerda délután csinált ultrahangot a nődoki, látszott, hogy van ott valami (valaki), de még nem volt szívműködés, ami 6 hetesen még nem is baj, de emiatt visszahívott egy héttel későbbre és felírt progeszteront, ami mellé felajánlotta a táppénzt is. Nem mondom, hogy a tapasztalatok alapján teljesen indokolatlan lett volna, de úgy voltam vele, hogy még nem akarom az irodában bejelenteni. Eléggé megszenvedtem vele, mert az egy dolog, hogy valószínűleg a bogyó nélkül is émelyegtem volna, de a szinte állandó szédülés biztosan neki köszönhető.

 

Egy héttel később már dobogott a szíve, úgyhogy kicsit megnyugodhattunk és kaptam papírt a terhesállományba vételhez is, amivel már felhívhattam a védőnőt. Eléggé elkeseredtem viszont attól, hogy a progeszteront a 12. hétig szednem kell, mert reméltem, hogy előbb megszabadulhatok tőle és a kellemetlen mellékhatásaitól.

 

Július 13-án volt Pisti szülinapja, amin hiába voltunk mindketten szabadok, mégis alig találkoztunk. Az autón szerelni kellett valamit, ezért Marcsi vitt át engem meg Balázst Mezőhegyesre. Balázs ment mamázni, én meg a szegedi buszhoz. Reggel Balázs említette, hogy nem járja, hogy Apa nem kap ajándékot a szülinapján (előtte pár nappal kapta meg az új telefonját), úgyhogy végülis visszatértem a már elvetett eredeti ötletemhez és az Árkádban megvettem a BMW motor LEGO szettet meg akkor már Balázs is kapott egy kis készletet. Vettem csomagoló papírt meg ajándék táskát is, aztán elsétáltam Húgomékhoz, ahol Anyu vigyázott Lénára. Beszélgettünk, becsomagoltam a LEGO-kat, aztán vettem pohárban fagyit, amit elkanalaztam, amíg átsétáltam Újszegedre az endokrinológushoz. Nagyon fura élmény volt délben, a tűző napon, a dögmelegben átsétálni azon a nagyon nagyon hosszú hídon, mintha az a mélység be akart volna szippantani.

 

A dokinál minden rendben volt, megérte annyit sétálni aznap, mert még a 3 gömb fagyi után is fél kilóval könnyebb voltam ruhában, mint reggel felöltözés előtt. :D

 

Doki után visszabuszoztam Húgomékhoz, összeszedtem Anyut meg a csomagjainkat, aztán taxival kimentünk az állomásra, majd Mezőhegyesig döcögtünk a kis piros vonattal. Mire leszálltunk, Pisti is odaért, úgyhogy együtt mentünk fel Anyósomhoz. Ott a fiúk megkapták a dobozaikat és Pisti határozottan jobban örült a sajátjának, mint Balázs, aki érdekes módon sokkal jobban kedveli a nagyobbaknak való készleteket, amiből mondjuk autó lesz, mint a kezdő készleteket, amiből szabadon is építhetne amellett, hogy van hozzá pár egyszerűbb dologhoz való építési útmutató is.

 

Este már nem nagyon volt erőnk csomagolni, úgyhogy szombaton, indulás előtt pakoltunk, majd Marosvásárhely felé vettük az irányt. Most az ilyen nagyobb családi programok elmaradtak, de helyette hétfőn Pistivel kettesben elmentünk a Transzfogarasra, ami egy szuper kirándulás volt, főleg így utólag visszanézve, mert akkor azért annyira nem élveztem, hogy az alap szédülésem mellett hazafelé is a rengeteg szerpentinen kellett végigmenni. Egy benzinkútnál szereztünk wifit és Pisti talált egy tök jó segesvári pizzázót, ahol megálltunk vacsorázni. Hazafele még a baba nevében is sikerült megegyezni. :)

 

A szerda délutánt Rékával és Danival töltöttük, amit csütörtök délelőtt megismételtünk annak köszönhetően, hogy mindannyian megfeledkeztünk a poffertjesről, amit kár lett volna otthagyni, mert kiderült, hogy Balázs legalább annyira szereti, mint én, a második csomagot szinte egyedül ette meg, pedig 72 db volt benne. Mindkét alkalommal nagyon jól éreztük magunkat, tudtunk beszélgetni, a fiúk nem szedték szét sem egymást, sem a házat, amit sikerként könyvelhetünk el. Fociztunk, Pistivel garázst építettek a kisautóknak, kirakóztunk, a fiúk sátoroztak, tekéztek, tényleg volt ott minden, még némi sírás is, mindkét részről, de akkor már a fáradtság is közrejátszott. Szerdán még finom vacsorát is kaptunk (biztosan csütörtökön is kaptunk volna, ha addig maradunk, de sikerült "csak" három órát maradnunk a tervezett "épp csak beugrunk" helyett. :D).

 

Csütörtök délután Pistivel a Kultúrpalotában művelődtünk, megnéztük a kiállításokat, majd sétáltunk egyet a főtéren, ami után beültünk a Piafba kávézni meg szendvicsezni/sütizni.

 

Péntek reggel, nagynénémmel kiegészülve elindultunk haza. Este nálunk aludt, aztán szombaton ő ment Szegedre. Mi mostunk és pihentünk, vasárnap pedig megtartottuk a júliusiak közös szülinapját, ahol még én is megkaptam az ajándékaimat, például a legújabb kedvenc könyvemet, az Elrabolt életek-et, ami nem egy igaz történetet mesél el, de az alapját megtörtént esetek képezik. Mondjuk nagyon nem kismama kompatibilis, annyit elspoilerezek, hogy már az első oldalakon egy halvaszületéssel indít és még csak nem is ez lesz a legdurvább benne, úgyhogy én rengeteget sírtam, miközben nem bírtam letenni, mert annyira olvastatta magát. Kicsit olyan, mint a katasztrófaturizmus, tudod, hogy nem kéne nézned és mégsem tudsz nem oda nézni.

 

Következő héten megint voltam ultrahangon, a baba rendben fejlődött és kértem időpontot a 12. hetes ultrahangra is. Főninek is elmondtam, aki közölte, hogy meg se hallotta, gondolom babonából, mert januárban annak a hétnek a végén vetéltem el, amelyiken neki elmondtam. Azóta eltelt 2 hónap és valahogy ilyen nyílt titok a baba, ő időnként kérdez, amikor mindenki más hallótávolságon kívül van, de amúgy nem beszélünk róla, úgyhogy azt sem tudom, hogy az egyik kolléganőm tudja-e, miközben azért már nő a pocakom. A másik kolléganőmnek elmondtam, de neki se nagyon beszélek róla, pedig vele jó a kapcsolatom. A 12. heti ultrahang után elmondtam Anyunak, Pisti az Anyukájának meg persze elmondtuk közösen Balázsnak, de most ő se kürtölte egyből szét és mi se mondtuk nagyon senkinek. A twitteresek azért tudnak róla egy ideje, de onnan csak támogatást kapok, másoktól viszont nem tudom, hogy mire számíthatok. Kicsit még én is úgy vagyok magammal, hogy jó, jó, már megint terhes vagyok, mi ebben olyan nagy cucc, majd ha megszületik, az már lesz valami.

 

Balázs egyébként elég érdekesen fogadta, először is kifejezte azon aggodalmát, hogy akkor kevesebb időnk fog rá jutni, másrészt meg közölte, hogy úgysincs ott senki meg úgyse jön ki. Hát igen, neki eddig ez a tapasztalata kistesó ügyben. Nem erőltettük a témát, mi nem nagyon hoztuk szóba, ha ő kérdezett, válaszoltunk. Elkezdte érdekelni a saját kisbabakora meg hogy milyen volt, amikor ő volt a hasamban, aztán kérdezgetett a tesóról is és a héten azt mondta, hogy mostmár örül neki. Biztos, hogy lesz majd még féltékeny, de szerintem ha nem várjuk el tőle, hogy odalegyen a kicsiért, de ha kíváncsi valamire, arra válaszolunk és normális keretek között hagyjuk, hogy interakcióba kerüljön vele, akkor előbb-utóbb rendben leszünk. (Nekem nagyon rossz élmény volt, hogy soha nem engedtek a Húgom közelébe amikor pici volt, majd 4 évvel később már mindenhova magammal kellett vinnem, pl az osztálytársnőmhöz, akivel jóban voltam. Egy nyolcévesnek szerintem nem az a dolga, hogy a négyévest pesztrálja, eleve azt sem értem, hogy merték rámbízni, hogy tök forgalmas utakon átmenjek vele.)

 

Visszatérve kicsit még a 12. hetes ultrahangra. Elég kemény napom volt aznap, 3x vettek vért, egyszer minden kötelezőt, majd a toxoplazmához, majd 5 perccel később és ugyanazon a folyosón, de 10 méterrel arrébb a kombinált teszthez kellő vért. Az ultrahang se ment zökkenőmentesen, de végül mindent rendben találtak. Miután kijöttünk, sírtam egy sort a stressztől meg a megkönnyebbültségtől.

 

Augusztus 17-től szabadságon voltam, 18-án pedig elindultunk Balatonfenyvesre. Balázs azt mondta, hogy üljek előre, amitől ő valahogy jobban viseli az utazást, sokszor mégis ragaszkodik hozzá, hogy hátul üljek mellette, a fene se érti. Útközben hallgattuk a rádiót, ment a légkondi, szóval egész kellemes utazás volt és 4 körül le is parkoltunk Ildi szüleinek nyaralója előtt. Átvettük a kulcsokat, bevittük a csomagokat, a strandtáskából előkaptuk és felvettük a fürdőruhákat, majd találtunk egy ici-pici strandot, mert nem balra indultunk, hanem jobbra. Azért első fürdésnek az is jó volt, legalább nem töltöttük az időt a strand felfedezésével, mert az egész akkora volt, mint egy zsebkendő. :D Fürödtünk egyet, majd hazafele beugrottunk a Sparba, ahol vettünk pár dolgot vacsorára meg reggelire.

 

Kaja és zuhanyzás után Balázst lefektettük a nappaliban, de elég zajosak voltak a szomszédok, úgyhogy magunk közé vettük a hálóban. Ő letette a fejét és elaludt, mi meg még egy csomó ideig forgolódtunk.

 

Reggelre Ilditől megtudtam, hogy merre kell elindulni az igazi strandra, amiről kiderült, hogy még közelebb is van, mint a másik. 1 km hosszú, sok büfével, legalább 5 játszótérrel és mosdókkal is rendesen el van látva. Van 2 öböl is kialakítva, ahol az egészen picik is tudnak pancsolni. Van sok pad és árnyékot adó nagy fa, úgyhogy a napsátrat nem is vittük soha magunkkal, az egy strandtáskába befért minden, amire szükségünk volt.

 

Délelőtt felfedeztük a helyet és fürödtünk egy jót, délben átautóztunk a bélatelepi Lidl-hoz ebédnek való cuccokért meg jégkrémért, plusz venni akartunk Balázsnak egy nagyobb papucsot, de nem találtunk. Csináltunk ebédet, egy kicsit pihentünk, aztán délután visszamentünk a partra. Besétáltunk a bólyáig, ahol még Balázsnak is leért a lába és ott legalább kevés ember volt (a hosszúhétvége miatt rengetegen voltak amúgy), úgyhogy Balázs úszógumival és úszószemüvegben "búvárkodott", dobáltuk meg lebegtünk a vízen. Negyed hétkor sikerült még vízibiciklit is bérelnünk egy fél órára, mert Balázs nagyon ki akarta próbálni. Megbeszéltük vele, hogy csak akkor az egyszer megyünk, mert elég drága volt és szerencsére megértette. Nagyon tetszett neki, ő is hajtotta, csak a csúszdát nem tudta kipróbálni, mert nem vittük az úszógumiját. Mondjuk nem is nagyon problémázott miatta.

 

20-án megint délelőtt is, délután is strandoltunk. Este próbáltuk húzni az időt, hogy valahogy megvárjuk a 9-kor kezdődő tűzijátékot, úgyhogy a parton vacsoráztunk a Kapitány büfében, ahová még Kemény Dénes is megérkezett, mielőtt eljöttünk. Finomat ettünk, aztán elsétáltunk a kikötőbe, felfedeztük, hogy a yachtklubnál van egy hajó alakú játszótér, csúszdákkal, egy kis labirintus szerű résszel meg hajókormánnyal. Végül fél 9 körül feladtuk és hazamentünk, mert mindannyian elfáradtunk és megzabáltak a szúnyogok.

 

Kedden Bélatelepen töltöttük a napot. Elég későn indultunk el, úgyhogy úgy döntöttünk, délelőtt nem strandolunk, hanem előbb elmegyünk megnézni a múzeumot, amit tavaly kihagytunk. Nehezen találtunk oda, de aztán jó volt. Találkoztunk Helgával, kicsit beszélgettünk, aztán megnéztünk egy kb 10 perces filmet a Balaton kialakulásáról meg az élővilágáról, utána megnéztük a kiállítást is, majd végigsétáltunk egy ösvényen, ahonnan jól rá lehet látni a Balatonra meg a szemközti hegyekre/dombokra.

 

Utána ebédeltünk a Torony étteremben, ami után végre fürödtünk is. Sajnos nem telt valami jól, mert Balázs rémesen szófogadatlan volt (egy dolgot kértünk tőle, hogy ne csapja állandóan a vizet, leginkább Pisti kontaktlencséje miatt, de nekem sem volt túl kellemes szemüvegben sem). Végül a tervezettnél korábban jöttünk el, de azért kapott hotdogot és elmentünk a Nosztalgia fagyizóba is.

 

Engem amúgy annyira kiborított a délutáni műsor, hogy a fél éjszakát végigbőgtem, alig aludtam valamennyit. Szerda délelőtt is folytatta az állandó szófogadatlanságot, folyton visszabeszélt, egyszerűen kezelhetetlen volt. Szerettünk volna legalább egyszer, egy kicsit labdázni, de egyszerűen nem lehetett tőle, úgyhogy kiraktuk 10 percre a partra, mi meg addig nyugodtan labdáztunk, a fél szemünket Balázson tartva. Az elején puffogott meg toppantgatott a lábával, aztán állt ott, mint egy kis elárvult, ázott veréb úszógumiban, aztán úgy 9 és fél perc után sírni kezdett, úgyhogy mire letelt a 10 perc pont kiértem érte. Utána olyan volt, mint akit kicseréltek, lehetett vele normálisan beszélni és 10-ből 9x szót is fogadott. Délután egy időre levettem az úszógumiját és úgy is betette a fejét a vízbe, sőt, még valami fura összegömbölyödött pózban kicsit hajtotta is magát. Mutattuk neki, hogy nyújtsa ki a lábát és úgy mozgassa őket és a végén már egészen nekibátorodott. Este egy nagyon jó büfét találtunk, ettünk lángost meg palacsintát és sétáltunk is egy jót.

 

Csütörtökön a szülinapomra virradtunk. Megkaptam a szürke Amazfit Bip okosórát, ami nagyon menő. Mondjuk most, hogy nem biciklizem, szinte csak az alapfunkcióit használom, de így az akksija nagyon nagyon sokáig bírja, első bekapcsolásnál 70%-on volt, azóta egyszer sem töltöttem és kereken egy hónappal később is 11%-on van a töltöttségi szintje. Azt se tudom, hogy kell a töltőre csatlakoztatni, úgyhogy azért lassan nem ártana kideríteni. Ahhoz képest, hogy nagyon régóta nem hordok órát, nem volt nehéz megszokni, hogy még alváskor is rajtam van és csak mosogatáshoz, zuhanyzáshoz, fürdetéshez veszem le. Elvileg ezeket is bírná, de nem hiszem, hogy kényelmes lenne, hogy vizes alatta. Első nap sikerült olyan 20000 lépést megtenni benne, amihez az is kellett, hogy délben egy jó nagyot sétáljunk, mert azt hittük, hogy ha a parton hűvös szél lengedez, akkor a Balatontól beljebb is kellemes hűvös lesz. Hát nem volt, úgyhogy alaposan megsütött a nap, mire hazaértünk. Összedobtuk gyorsan az ebédet, aztán pihentünk egy darabig a hűvös szobában, majd visszamentünk még egy utolsót strandolni. Délután már nem is vittük Balázs úszógumiját, délelőtt annyira jól belejött az úszásba: egyik kezével befogja az orrát, a másik kezével meg a 2 lábával hajtja magát. Egy levegővel 2-3 métert is simán megtesz és a víz aljára is le tud merülni homokért. Kérdeztük, hogy mit szólna, ha jövőre beíratnánk úszótanfolyamra? Egyelőre hallani sem akar, de hátha addigra meggondolja magát.

 

Este megint a parton ettünk, sétáltunk, Balázs még utoljára játszóterezett, mert másnap indulni kellett haza. Hazafelé megint az északi part felé kerültünk, átkompoztunk Tihanyból, ebédeltünk a Hintaló étteremben, aztán hazajöttünk. Összességében nagyon jó nyaralás volt, remélem, hogy jövőre sikerül megismételni négyesben.

 

A 15. hét vége felé megint találkoztam a dokimmal, megbeszéltük a 12. heti uh és vérvételek eredményét és hogy a 20. heti uh után találkozunk. Gyorsan a babára is ránézett, hogy vele is minden rendben legyen.

 

Időközben a védőnőm javaslatára kértem a 18. hétre időpontot Szegedre Szabó professzorhoz, mert szerinte ami eltérést ez a doki nem lát, az nincs is. Úgy gondolta, hogy majd megnyugtat, hogy minden rendben a picivel és akkor nyugodtabban megyünk majd a kórházba arra az ominózus vizsgálatra, amin anno kiderült Eszter agykamratágulata. Ez a Szabó professzor egész jónak tűnt már csak az alapján is, hogy a genetikai tanácsadóban is dolgozik, mint genetikus és Budapesten is van magánrendelése, ami lehet, hogy csak így vidékiként tűnik olyan nagy cuccnak, nem tudom, de mindegy is.

 

20-án 4-re mentünk, iszonyatosan izgultam, aztán egy jó nagy csalódás lett az egész. Azt gyorsan leszögezem, hogy úgy tűnik, a babával minden rendben, a méretei pont korának megfelelőek, a feje tökéletes és minden másról is jókat írtak, annyi az egész, hogy az átlagosnál kevesebb a magzatvíz és emiatt nem tudta rendesen megnézni a szívét, de merjük feltételezni, hogy azzal sem lehet (nagy) gond, ha egyenletesen, jó ütemben vert.

 

Na de a körítésről azóta sem tudjuk eldönteni, hogy kandikamera volt, esetleg a fickónak elgurult a gyógyszere, esetleg épp fordítva, valamiből több volt a rendszerben, mint kellett volna, mert nagyon nagyon fura volt. Amikor bementünk, megkérdezte, hogy miért jöttünk? Mondtuk, hogy egy alapos ultrahangért. Van-e valami panasz? Az nincs, de volt egy agykamra tágulatos magzatunk. Ezután elkezdte a vizsgálatot. A fejét lemérte minden szögből és irányból, adott ponton még a szemüvegét is felvette, de egyetlen szót se szólt. Aztán továbblépett, mért ezt-azt, igazából nem közvetített, úgyhogy ránk volt bízva, mennyire vagyunk jók anatómiából. Én figyeltem a monitoron, hogy mindig 18+1 környékére mért mindent, gondoltam, hogy az csak jó lehet. Aztán elkezdett ilyeneket mondani, hogy nem lát a zsírrétegtől meg hogy "jól van tartva", nem is értettem, hogy pontosan kiről van szó, de kiderült aztán, hogy rólam, én meg csak kamilláztam. Tisztában vagyok a súlyommal meg a testalkatommal, de eddig még soha senki nem vette a bátorságot, hogy beszóljon emiatt. Ha ez ekkora gondot okoz egy ilyen drága gépnek, akkor lehet, hogy már bejelentkezéskor meg kellene kérdezni a testtömegindexet és ha kívül esik a normálison, nem is kell időpontot adni. A súlyomra még párszor visszatért, a végén pedig közölte, hogy ha jót akarok a babának, akkor ne hízzak egyáltalán (eddig, 18 hét alatt semennyit se híztam), sőt, jobb lenne, ha fogynék.

 

Ezután valamikor megkérdezte, hogy észrevettem-e, hogy vizesedik a lábam? Mondom, hogy nem. Erre azt kérdezi, hogy ezt is neki kell észrevennie? Leggingsen keresztül megtapogatta a bokám és megállapította, hogy legalább 1-1 liter víz van a lábaimon és egyek csak salátát, salátát, salátás és főzeléket meg tartsak léböjtkúrát, amitől rendeződnek a víztereim. Ennek én másnap utána olvastam és azt írják, hogy az átlagosnál kevesebb/több magzatvíz nem jelent gondot, kivéve, ha kóros az eltérés, de hogy egyébként "sem diétával, sem folyadékbevitellel, sem infúzióval, sem imával" nem lehet befolyásolni a magzatvíz mennyiségét. Nem is szeretnék izgulni emiatt, de már korábban is többször eszembe jutott az a csaj, akivel Szegeden egy kórteremben feküdtünk, mert 15 hetesen elfolyt a magzatvize. Emiatt a két dolog miatt rémálmaim vannak, kezdődött péntek éjjel azzal, hogy egy hattyú a félig áttetsző tojásait hordta a küszöbünkre, amikben látszottak a halott kishattyúk és folytatódott ma éjjel azzal, hogy az egyik szegedi doki (az, aki anno azt az ultrahangot csinálta, ami után beindult az egész folyamat, aminek a terhességmegszakítás lett a vége) ultrahangozás közben közölte, hogy itt egyetlen csepp víz sincs és hogy itt a vége. Azért ezekből a hülye álmokból jó úgy ébredni, hogy a kicsi rúgkapál, mostmár időnként kívülről, kézzel is lehet érezni a mocorgást. :)

 

Na de a csütörtöki vizsgálat furcsaságainak még nincs vége. Egyszer csak megkérdezte, hogy mennyi ideig tartott az első szülésem? Mondtuk neki, hogy olyan 6,5-7 óra. Erre közölte, hogy az nagyon sok, a természeti népeknél maximum egy óra és az az ideális. Én nem tudom, hogy kik pontosan azok a természeti népek és mi azoknak nézünk-e ki, de én sokkal gyakrabban hallok 10-12-16 órás vajúdásokról, mint az enyémnél sokkal rövidebbről, főleg első szülés esetén. Ezt el is mondtam neki, erre azt mondja, hogy de azok mind császárral végződnek. Hát, ő biztos jobban tudja, de én tudok olyanról is, ami nem.

 

Utolsó mozzanatként még jött a kegyelemdöfés is. Megkérdezte, hogy előfordult-e a családban agykamratágulat? Mondtuk, hogy nem tudunk róla. Erre azt kérdezi, hogy volt-e valami lelki problémám a terhesség alatt vagy azt sem vettem észre? Mert az ilyen dolgokat mindig az anya lelki gondjai okozzák meg a gyerek következő 10 évében is. Mondja ezt egy genetikus. Azért kedves, hogy kellett egy vetélés meg 4 hónapnyi terápia ahhoz, hogy elfogadjam, nem én vagyok a hibás azért, ami Eszterrel történt és akkor jön ez a professzornak titulált pojáca és 25 ezerért megmondja, hogy de, igenis az én hibám volt.

 

Úgy le voltunk forrázva, hogy végül képet se kértünk, bár gondolom azért is felszámítottak volna egy kisebb vagyont. Szerencsére talán az egészség pénztár visszafizeti, ami igazán jó lenne. Mondjuk ebből a pénzből elmehettünk volna Csabán a jól bevált helyre és még megmaradt volna legalább a pénz fele.

 

Utána én felhívtam Anyut, egy percre felléptünk Kingáékhoz, Pisti körtelefonált a családban és végülis mindenkinek bejelentette, hogy lesz egy talányunk (talán lányunk, mert ennyire futotta a dokinak).

 

Pénteken nagyon korán elengedtek melóból, Pisti hazahozott, megnéztem pár rész This is us-t, ami egyszerre simogatja a lelkem és töri össze a szívem, és kb mosolyogva bőgőm végig az egészet. Közben elértem a védőnőt is telefonon, megnyugtatott, hogy nem kell izgulni a magzatvíz miatt (látjátok, nem is izgulok, csak rémálmodok), aztán elhoztam Balázst az oviból és átmentünk Mezőhegyesre megnézni az agrár show-t. Balázs eleinte csak a kis traktorokra mert ráülni, de a végén a legmagasabb permetező létráján is felmászott, nagyon bátor volt.

 

Tegnap reggel fodrásznál kezdtünk, mert délután esküvőre mentünk. Én nagyon nem szeretem a lagzikat még vendégként sem és mindig elönt a hála, hogy mi ezt nem csináltuk végig főszereplőként. Úgy volt, hogy Balázzsal 9-kor hazajövünk és addig egész jól is bírtam, de aztán kezdett fogyni a türelmem. Balázs folyton ki akart menni az előtérbe, mert ott lehetett lépcsőről leugrálni, de egy darabig csak úgy volt jó neki, ha fogtam a kezét és félig megpörgettem, amikor leugrott, de akkor már forogni is kellett, nekem meg nem volt hozzá energiám. A kaja nagyon jó volt, Balázs is jól evett, de végül fél 11 körül, még a torta előtt hazajöttünk. Balázst 11-kor dugtam ágyba, egy pisszenés nélkül elaludt, de 6-kor kipattant a szeme és nem volt hajlandó tovább aludni. Én meg éjjel is elég sokszor voltam ébren, úgyhogy nem pihentem ki magam.

 

Viszont ennek a bejegyzésnek a végére értem, amit akartam, elmeséltem, de a képeket tényleg majd egyszer máskor, egy másik bejegyzésben megkapjátok, mert fél 1 van és még nem voltam boltban és még egyetlen sorozatrészt se néztem, pedig az volt az igazi tervem mára. :)