2020

Még a végén 2021-ben nem fogok mindent az utolsó pillanatra halasztani (de, sajnos biztosan), mert még csak 30-a van és már elkezdtem az éves összefoglalót megírni. Attól most jótékonyan tekintsünk el, hogy hány bejegyzést terveztem (sokszor nem is terveztem, de kellett volna) és nem írtam meg. Akkor lássuk a témaköröket, nagyjából időrendi sorrendben:

Ház

Január elején eldőlt, hogy Mezőhegyesre költözünk. Viszonylag hamar meglett a kiszemelt ház, az ügyintézés is meglepően zökkenőmentesen zajlott, március 11-én aláírtuk az adásvételi szerződést és május 15-én megkaptuk az üres ház kulcsait. Ekkor még olyan álmokat dédelgettünk, hogy már a nyarat ott töltjük, aztán azt reméltük, szeptemberre beköltözünk, amikor az se jött össze, elkezdtünk abban bízni, hogy legalább az őszi szünet és Balázs szülinapja ott ér minket, vagy legalább a karácsony, de mindig akadt még egy újabb javítani való, egy újabb szaki, akit százszor kellett felhívni, mire egyszer odaért, de azért elkészült a festés, az aljzatkiegyenlítés, a padló, a villanyszerelés, új bútor összeszerelés, kazán rendberakás. Most ott tartunk, hogy január közepén kell az utolsó (?) szakit felhívni, aki a lyukas radiátorunkat kicseréli és utána költözhetünk. De már igazából nem is lenne szabad ilyesmit leírjak, mert még a végén elkiabálom. 🤞

Pisti egyszer aludt eddig a házban, én pedig 2x2 éjszakát a gyerekekkel a suli miatt. Tök jó volt, a majdnem üres szobákban lehet nagy vasúthálózatot építeni és a kanapén egész kényelmesen lehet aludni. Dobozos instant tésztakajákat ettünk, mert akkor még nem volt bekötve a tűzhely, úgyhogy kicsit nomád életet éltünk, akár azt is mondhatnánk, hogy glampingeztünk. 😀

Kedvenc lámpám

Első este a házban

Vacsorára pizzát ettünk

Építettünk közösen vasútat

Marci birtokba vette a könyvespolcot ...

... és Japánról olvasott.

Balázs

Év elején sikerült kibulizni a nevtanban, hogy járhasson pszichológushoz. Március legelején voltam én egy beszélgetésen, hogy nagyjából kiderüljön, mik is a problémák, majd Balázs is volt egyszer, a következő alkalmat pedig már lemondták a járvánnyal járó lezárás miatt. Az enyhítés alatt járt még egy hónapot óvodába, közben elballagott és a nyári szünet után megkezdte az iskolát és ezzel együtt újrakezdtük a pszichológushoz járást is. Megint én mentem az első alkalomra, majd Balázs is volt 5x, a végén megint én mentem egyszer és abban maradtunk, hogy a problémák nem oldódtak meg, ezért folytatjuk még 5 alkalommal. Balázs nagyon ügyes a tanulásban, még ha sokszor nem is lelkesedik túlzottan az iskoláért és a feladatokért. Nagyon sokat fejlődött a rajzkészsége és meg is szerette a rajzolást, itthon is sokszor kér papírt és ceruzát és sokáig elfoglalja magát vele. Szebben ír (ha nem sieti el), mint amire számítottunk, az olvasással sincs gond, a matek pedig nagyon jól megy neki. Az egyetlen, amivel gond van, az a magatartása, de reméljük, hogy ez is javulni fog. Szerencsére vannak az osztályban olyanok is, akikkel jól egyezik. Az őszi szünetre esett a 7. szülinapja, amit nem tudtunk a szokásos módon ünnepelni, de azért jó volt. Szünet után 2x 2 hétig itthon volt, egyszer karanténban, egyszer az iskola bezárása miatt. Az első időszakban kicsit nehezen indult az itthoni tanulás, de miután kialakult a rend, már gond nélkül letudtuk, a másodikban pedig nem tanultak újat, így minden nap pikk-pakk letudtuk a feladatokat. 2 hét iskola után pedig megkezdődött a téli szünet.

Egyedül építette ezt a forgatható fejű kutyát. (Lehet, hogy másik bejegyzésben is benne volt, de nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyeneket kitalál és meg is valósít.)

Miután tavasszal elvittük Lénának a kisbiciklit, Balázs végre birtokba vette a nagyot és aztán rengeteget bicikliztünk.

Nagy változás az idén, hogy jégkrémet eszik és nem csak unszolásra, hanem ő kéri, hogy vegyünk. Emellett egészen sok gyümölccsel is megbarátkozott idén, barack, nektarin, szilva, áfonya, mandarin és tegnap kérdezte, hogy tavasszal veszünk-e epret? Nanáhogy, nekem is nagy kedvencem! :)

Marci

Kész szerencse, hogy februárban volt az első szülinapja, így arra még gond nélkül össze tudott gyűlni a család (kivéve Húgomékat, akik betegek voltak). Anyuékkal azóta nem is tudtunk találkozni, voltak tervek, de aztán sose mertünk belevágni meg utána megint nem is lehetett, de talán jobb is így, mert Anyunak egyáltalán nem szabad elkapnia ezt a vírust.

Marci április elsején megtette az első önálló lépéseit és pár héttel később már szaladt is. Egész nagy távokat tud megtenni, de a kézenfogva sétálás nem az ő sportja, jobban szeretne egyedül menni és mindenhová felmászni, ahová Balázs is. Van, hogy tiltakozik a babakocsi ellen, de szerencsére azért még engedi beleültetni magát.

Ő is szeret buszozni, vonatozni, mint Balázs, megszerette a rajzolást és általában mindig azt akarja csinálni, amit Balázs is, amiből persze nagy viták szoktak kerekedni. Akaratos és makacs, mint mi mindannyian, de nála ez most életkori sajátosság is, ugyanis egyre durvábban felüti nála fejét a dackorszak. Komoly kihívás lesz, ez már előre látszik.

Meglehetősen önálló, pár napja egyedül kanalazta a gyümölcsös kefírt, a tányérra pakolt falatkákat is ügyesen eszi. Segít az öltözködésben, próbálja felvenni a cipőjét, ha megkérjük valamire, próbálja megcsinálni (Tegnap pl nagyon cuki volt, este kerestük Balázs pizsamanadrágját. Kérdeztem Marcitól, hogy ő nem látta? Erre benézett az ágy alá, felemelkedett és megrázta a fejét.) A mama az egyetlen igazi szava, általában a füléhez rakott telefonnal ismételgeti, de igazából szavak nélkül is remekül megérteti magát velünk.

Mi

Sokat gondolkodtam, hogy erről írjak-e, de talán pár mondat belefér. Az egyik legnehezebb közös évünk volt, a járvánnyal és a házzal járó rengeteg stressz, túl sok terhet pakolt ránk. Pisti a mentőállomás mellett a határon és a vörös zónában is dolgozott és a házzal is volt bőven feladat, mielőtt megérkezett a festő, én meg ezzel párhuzamosan rengeteget voltam egyedül a gyerekekkel meg a háztartással (volt, hogy egyhuzamban 8 napot, a jobb napokon Pisti legalább itthon aludt). Miközben mindketten arra fordítottuk minden erőnket, hogy a saját gondjaink ne húzzanak le, nehezen vettük észre, hogy majdnem elsodródtunk egymás mellől, miközben a másik is az utolsó erejével próbál a felszínen maradni. Sajnos mindketten olyanok vagyunk, akik azt gondolják magukban, hogy ha a másik nem veszi észre, hogy segítségre van szükségünk, akkor nem szólunk, hanem azt gondoljuk, hogy jó, akkor megoldom ezt is egyedül, csak ez így elég magányos dolog, miközben együtt erősebbek lennénk. Szerencsére még időben megbeszéltük és most minden rendben, azt hiszem.

Járvány

Mit írhatnék róla, amit nem élt át más is? Visszagondolva már csak nevetek azon, hogy márciusban még nagynéném azt mondta, ne mondjuk le, hogy a húsvétot náluk töltjük, mert addigra lehet, hogy ennek az egésznek vége lesz. Végülis nem konkretizáltuk, melyik év húsvétjáról van szó, talán a 2022-es már normális lehet.

Amikor bejelentették március közepén, hogy hétfőtől nincs ovi, elég rendesen megborultam. Nem is azon, hogy állandóan itthon lesz mindkét gyerek, hanem hogy konkrétan itthon kell ülni, a 4 fal között. Az első héten nagyon jó idő volt, úgyhogy délutánonként kimerészkedtünk egyet sétálni. Utána rászoktunk arra, hogy kijártunk a teraszra levegőzni és szappanbuborékot fújtunk. Pár hét után kezdtem magamhoz térni és kicsit jobb lett. Pisti járt hetente 2-3x bevásárolni, én a gyerekekkel általában hetente egyszer mentem ki. A nyár aztán tök jó volt, habár továbbra se nagyon jártunk sehová, csak sokat bicikliztünk a városban és Pisti nagyszüleinél lazultunk. A második hullám megint nehezebb, rosszabb az idő és végképp nincs hová menni, plusz nem egyszerű ez a kétlaki élet sem.

Tavasszal nagyon örültem, hogy Balázs még nem volt iskolás, mert elképzelni sem tudtam, hogy tudnánk megoldani a tanulást, de aztán kiderült, hogy végülis ez is megy nekünk, ha muszáj. 🙂

Egyébként eléggé elszomorít, hogy ezt az évet elvitte a járvány, mivel ez volt várhatóan az utolsó szabad évem a nyugdíj előtt (ami sose jön el), szerettem volna tartalmasabban tölteni, nyaralni, kirándulni, strandra járni, hazamenni Anyuékhoz, egyszerűen csak szabadnak lenni és nem aggódni a járvány miatt. De még így is örülhetek, mert más bajunk nem lett miatta, mint hogy sokkal kevésbé volt mókás az évünk, mint szerettem volna. Na de azért jártunk itt-ott, úgyhogy a következő pontban ez következik.

Kirándulások

Március elején Balázst egyik nap nem vittük oviba (sulit írtam elsőre, ebből is látszik, hogy olyan, mintha borzasztó régen lett volna a tavasz), helyette elmentünk Szolnokra a RepTárba. Az volt az utolsó felszabadult kimozdulásunk, amikor még nem fészkelte be magát minden gondolatunk mellé, hogy járvány van. Láttunk egy csomó repülőt, ebédeltünk, kicsit bőrig áztunk. 😀

Utána legközelebb júniusban voltunk valahol, Gyulán találkoztunk Pisti egy ismerősével és családjával. Megnéztük az Almássy kastélyt, ahol nem jártunk korábban és nagyon jó élmény volt, igazán gyerekbarát és interaktív a kiállítás. Utána még a várat is megnéztük, de arra nem sok időnk jutott. Még egy kis játszóterezés is belefért, igazán szuper délután volt.

A következő kiruccanásra július közepén került sor, amikor megnéztük a kiskőrösi Oldtimer Múzeumot, csak előtte ettünk egy jó halászlevet és valahogy még egy fagyikehellyel is hősiesen megküzdöttem. 😀

Július végén igazán kirúgtunk a hámból azzal, hogy 2 éjszakát a mezőtúri Hercegasszony Birtokon töltöttünk. Kirándultunk Szarvason, jókat ettünk és délutánonként pancsoltunk a medencében meg a jaccuzziban lazultunk. Ez a 3 nap volt az egész év legjobb időszaka.

Augusztusban egy délutánt nagynénémmel töltöttünk Gyulán, 24-én pedig elköltöttünk egy jelentős összeget az IKEA-ban, de lett gardóbunk, étkezőasztalunk székekkel, hatalmas könyvespolcunk, stb.

Szeptember elején még voltunk egyszer Békéscsabán bevásárolni és ügyintézni, ami után elmentünk vacsorázni, azóta pedig nem voltunk sehol.

Téli szünet

Írhattam volna külön bejegyzést is róla, de lusta vagyok sajnos. Elmaradtak a szokásos karácsonyi családi ebédek, de azért nem volt rossz.

23-án este Balázzsal feldíszítettem a karácsonyfát (a 10-et ebben a lakásban) jó későn került ágyba és én még utána ajándékokat csomagoltam. Pisti 24-én reggel jött haza, elkészítette a töltött káposztát Anyu receptje alapján, én közben Jégvarázs 2-t néztem a fiúkkal. Ebédeltünk halászlevet, délután beszéltem Anyuékkal, akik teljesen meg voltak hatódva azon, hogy küldtünk nekik csomagot: 1-1 Balázzsal közösen készített kerámia-gyurma karácsonyfadíszt, képeslapot, fotót a gyerekekről és Presser Gábor könyvét, dedikálva. Amikor besötétedett, sétáltunk egyet és amikor hazaértünk, hogy-hogynem, ott voltak az ajándékok a fa alatt.

Balázs kicsit csalódott volt, hogy a Jézuskától kért babakonyha nem volt a fa alatt, de megnyugtattuk, hogy mindig Dédiéknél szokott lenni a nagy (közös) ajándék. Itthon könyveket kaptak (a november eleji karanténban megvettem az első Ruminit, amit nagyon élveztünk, ezért karácsonyra kicsit túltoltuk, 3 helyen is újabb Rumini kötet lapult a fa alatt, többek között itthon is) és 1-1 kiegészítőt a konyhához. Mi is kaptunk 2-2 könyvet, nehogy véletlenül túl sokáig álljon üresen 1-2 polc az új könyvszekrényen. 😀 Pisti kapott egy menő bögrét, én pedig egy ásványokkal díszített karkötő-fülbevaló szettet.

Vacsorára a biztonság kedvéért ettünk egy kis töltött káposztát, nehogy kiderüljön, hogy nem sikerült elég jól, de nagyon finom volt. 🙂

25-én délután Pisti Anyukájáéknál voltunk. Eredetileg 15 percet terveztünk maradni, amiből másfél óra lett, de Marcit kivéve mind maszkban voltunk. 26-án ugyanígy voltunk Mamáéknál is, ahol megvolt a nagy öröm, mert a konyha lapult a csomagban. Itt kaptuk meg a csomagot, amit Húgom küldött és amiben egy pici Lego karácsonyfa várt Balázsra, aminek nagyon örült, mert azt is kicsit zokon vette, hogy nem kapott Legot. (Később kiderült, hogy Anyuéknál is vár rá 2 készlet, közülük az egyik pont olyan, amit a cipősdobozba tettünk. 🙂)

Mire hazaértünk, Marci már elég fáradt volt, úgyhogy korán lefeküdt. Pisti összeszerelte a konyhát, Balázs még kicsit játszott vele, de csak reggel vették igazán birtokba. Az elején meglepően nagy volt az idill, ahogy együtt játszottak, aztán persze később volt vita is, de viszonylag eljátszanak nyugisan együtt.

A szilveszter nagyon nyugodtan telt, reggel sütöttünk Balázzsal egy adag malac alakú linzert, ami az estét se érte meg. Pisti sütött húsokat, én sütöttem pizzatésztába tekert virslit. Marcsi hozta a hagyományos hidegtálat. Miután Marci lefeküdt 8 körül, Balázzsal megcsináltuk a karácsonyra tervezett gesztenyés babkákat, kártyáztunk és olvastam neki, kölyökpezsgőztünk, aztán 10-kor lefeküdt ő is.

Mi keresni akartunk valami vígjátékot, végül a Tengerparti elitre esett a választásunk, ami 5 monológot tartalmazott és végigvette Amerika politikai helyzetét, a BLM mozgalmat, a melegek problémáit és a végén egy Covid osztályon dolgozó nővér beszélt a tapasztalairól. Időnként vicces volt, de ez az utolsó a poénok ellenére is elég szomorúra sikeredett.

Éjfélkor koccintottunk, a matracon ülve, az ablakon át néztük a tüzijátékot, aztán fél 1 körül aludni tértünk.

Az év első napja jól indult, 8-ig aludtunk, megcsináltuk a szokásos évkezdő szelfit, de aztán nem alakult túl ideálisan a nap, kicsit sok volt a vita meg részemről a káromkodás. Hát ez van, van, ami idén sem fog változni, úgy látszik.

Tegnap voltunk kicsit a háznál, ma leginkább lustultunk és próbálunk lélekben felkészülni a holnapi sulikezdésre.

Mit várok 2021-től?

Őszinte és rövid válaszom, hogy semmi jót. Az egyetlen elvárásom, hogy ne legyen rosszabb, mint 2020 volt, mert ezt már kibírtuk, túléltük, ha muszáj, menni fog újra. Aztán ha mégis jobban alakulnak a dolgok, mint amire számítok, majd akkor örülünk. Most januárban vár rám pár nehéz beszélgetés (munka és hasonló ügyekben), de ezekről beszámolok majd, amikor túl leszek rajtuk.