kimerültség és tanácstalanság 11 óra munka után

szeretném tudni, hogy ki írta a mai nap forgatókönyvét, mert elszámolnivalóm van vele és nem teszi ki az ablakba, amit tőlem kap. na de kezdjük az elején.

este nagyon jó volt együtt House-t nézni és beszélgetni. nem is akartam aludni menni, de muszáj volt, mert reggel kelni kellett. nagyon nehezemre esett, de felkeltem, reggeliztem, Anyuék elvittek, az iroda előtt ácsorogtam 5 percig, megint kockára fagytam, aztán elkezdtem dolgozni. szinte alig eszméltem fel és 5 óra volt, de még nem jöhettem el, mert az asztalom tele volt munkával és a "szuperimádnivaló" főnöknőm szerint nem tűrt halasztást. szinte fél órán keresztül "unatkoztam" és a hajamat téptem, mert nem küldték Szebenből a munkámhoz szükséges papírokat. fél 6-kor befutott a fax, aztán dolgoztam, mint egy hülye, a főnöknő is megjelent és végül 8 előtt 10 perccel befejeztük és eljöhettem. abban a semmittevős félórában írtam Kincsemnek sms-t, hogy későn szabadulok, de mire visszaírt, már megint dolgoztam, úgyhogy nem olvastam el, csak amikor elindultam. hát eltörött a mécses és szinte hazáig bőgtem. de nem az sms miatt (az jól esett), hanem azért, mert már egyszerűen magam sem értem, hogy mit keresek itt, minek gyötröm magam ezzel a hülye munkával, amikor ennél csak jobbat találnék, ha elköltöznék, vagy ha nem is lenne jobb, legalább végre hazaérnék, hiszen ott van az otthonom, ahol Ő van, Vele lehetnék egy-egy fárasztó nap után, akit mindennél jobban szeretek, hozzábújhatnék, megbeszélhetnénk a napunkat és összebújva aludhatnánk el. én is szeretném, hogy velem legyél és minden rendben legyen, mert Te vagy a legfontosabb. :)

mire hazaértem, megpróbáltam összeszedni magam, de nem nagyon sikerült, így ebéd közben az egerek sem szomjaztak. Anyu meg azt hitte, hogy megbántottak az irodában, vagy Pistivel veszekedtünk (1. nem szoktunk soha, (de tényleg soha :)) 2. ha már szinte egyáltalán nincs időm rá, elég nehéz lenne veszekedni). de Anyunak hiába mondom, hogy nem bírom ki áprilisig, szerinte képes vagyok rá. elgondolkoztam valamin ezzel kapcsolatban még az úton hazafele. fura, de tavaly sokkal könnyebb volt végigcsinálni a görögországi hónapokat, mert nem várt senki, most meg minden nap egyre nehezebb, mert azt érzem, hogy nem itt van a helyem. most értettem meg, hogy Orsi miért nem bírta 2 hétnél tovább. ilyenkor már az ember lehet akármennyire kitartó, akkor sem fontos semmi más, csak hogy azzal legyünk, akit szeretünk, mert együtt mindent könnyebb átvészelni, külön-külön meg az egyszerűbb dolgok is nehezek, mert el kell viselni egymás hiányát is. én nem akarom ezt így tovább folytatni! a munka önmagában is túl sok lenne, óriási a felelősség és nem tudok 8 órából 11-et éberen figyelni, a nap végére már beszélni is alig tudok, gondolkozni meg egyáltalán nem. persze nem tudom minek panaszkodom, másnak se könnyebb ...

na de ott tartottam a megahosszú eszmefuttatásom előtt, hogy ebédeltem. utána leültem a géphez és végre sikerült Kincsemmel beszélgetni. panaszkodtam meg bőgtem egy sort, de nem lettem sokkal okosabb. tudom, hogy mit akarok, de egy kicsit félek belevágni. :$ a "csodajó" melómat cseppet se bánnám és nem sokan hiányoznának itthonról, de Apu még az áprilist is alig emésztette meg (szerintem igazából egyáltalán nem, csak inkább nem gondol rá, habár ma poénkodott vele, kicsit később elmesélem.) és hülyét kapna, ha bejelenteném, hogy felmondok és elköltözöm. mondjuk ha nem egyedül kéne eléállni, talán nem lenne annyira szörnyű ... nem tudom. én sem, de ha ezen múlik, ott leszek melletted. :) (és szerintem Anyuék is. :))

Kincsem olyan kedves volt, miután lejárt a munkaideje, még bentmaradt azért, hogy tudjunk beszélgetni. még szép, hogy maradtam. :) én tudok pihenni, amikor nem vagyok itt. :) á, olyan hülye helyzet, tudom, hogy Ő is szeretné, ha mennék, a családja sem bánná, én is ezt akarom, akkor meg minek vacakolok itt, ahelyett, hogy csomagolnék, hajnalban vonatra ülnék és, habár ebédet nem is tudnék vinni, de ehetnénk fornettit a mentőállomás mellett. (hozzá kakaót, velem :)) miért ragaszkodok az áprilishoz, mikor azt az időpontot mi tűztük ki, így akár változtathatnánk is rajta ... nem tudom ... talán makacs vagyok és megint bizonyítani akarom magamnak, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy kitartsak. Görögországban bevált, de akkor láttam az értelmét, most meg valahogy nem igazán találom ... na mindegy, megint jól elfilozófáltam.

visszatérve Apu poénkodására ... ma reggel, amikor mentünk az autóhoz, hallottunk egy csajt, amint mondta a telefonba, hogy belerak két murkot és kész is a leves. :D erre Apu megkérdezte tőlem, hogy majd én is így fogok főzni? mondtam, hogy hát persze és ha esetleg megfeledkezem róla, répafőzelék lesz az ebéd. :D szerintem már előre sajnálja Pistit, hogy éhen fog halni mellettem. :$ dehogy fogok! :) jó háziasszony vagy! :)

miután Pisti elindult haza, elkezdtem Anettel beszélgetni, blogokat olvastam, kilőttem Kincsem blogját, most meg lassan pontot teszek az enyém végére is. tudom, hogy nagyon hosszú lett és eléggé zagyvaság, de most muszáj volt kiírjam magamból a dolgokat. arra sajnos már nem volt kellő energiám, hogy még rendszerezzem is. :$ nincs semmi baj. :) remélem a mai blog már nyugodtabb lesz. :$ Kimondhatatlanul szeretlek Kicsim! :)