966. post avagy boldog 22. hófordulót! :)

előre bocsátom, hogy hulla fáradt vagyok, ez volt életem leghosszabb napja (főleg, ha úgy vesszük, hogy úgy érzem, vasárnap hajnal óta tart), de jó vége lett. :) na de akkor kezdjük az elején ...

tegnap éjjel végül egész sokáig msn-eztem, aztán már nem mentem tusolni, mert gondoltam nem ébresztek fel senkit, aki képes volt elaludni. én egy csomó ideig fetrengtem, úgyhogy végül azt találtam ki, hogy kipróbálom a telóm hangrögzítő funkcióját és rászövegeltem némi aggódást és nagyon sok szeretetet. úgy gondoltam, hogy a műtét után nem baj, ha megtudja, mennyire aggódtam érte és az sem árt, ha bármikor meg tudja hallgatni azt, hogy szeretem.

ezután végre elaludtam, aztán 4 körül megébredtem és még szenvedtem 3/4 5-ig, amikor is felkeltem, letusoltam, összepakoltam, amit még vinni kellett, aztán Anyósommal kimentünk a vonathoz és elindultunk Szegedre. szinte egész úton nem beszéltünk, mert annyira tele volt a fejünk az aggodalommal.

a vonaton jutottam néhány érdekes következtetésre ... pl. hogy ez a **** sors abbahagyhatná már a tesztelésünket, mivel legyőztük már a távolságot, azt, hogy szinte senki nem hitt abban, hogy működhet, aztán az összeköltözés okozta kezdeti összecsíszolódási nehézségeket, az elköltözésünket követő anyagi problémákat, a múltkori balesetet és tudtam, hogy ezt a mostanit is kiheverjük és még erősebben jövünk ki belőle. és arra is rájöttem, hogy nem vágyom semmi másra, mint arra, hogy a felesége legyek és aztán, gyerekekkel kiegészülve, igazi család legyünk. nekünk biztosan nem fog gondot okozni az anyakönyvvezető előtt letenni az esküt arra, hogy minden körülmények között kitartunk majd egymás mellett, mert ezt már eddig is bebizonyítottuk!

Pisti hívott, amikor Makón voltunk, hogy már bekötötték neki az infúziót és kapott egy fél xanax-ot is. kezdtünk félni, hogy leviszik a műtőbe, még mielőtt odaérünk, úgyhogy a nagy kapkodásban majdnem leszálltunk Szőregen, de végül a vonaton maradtunk és Újszegeden szálltunk le. az első troli az orrunk előtt ment el, a második meg túl sokat várt. mindenütt rengeteg ember volt meg autó és biciklis, plusz az összes piros lámpát is kifogtuk. végül 3/4 8-kor estünk be az ajtón és kiderült, hogy időben érkeztünk.

ez kicsit megnyugtatott, de aztán újra elkezdtem elég ideges lenni. végül fél 10-kor érte jöttek, megúszta a katéterezést és levitték a műtőbe. ekkor az Anyujával lementünk kávéért és kértem egy cigit is. 12.-es korom óta nem cigiztem (anno is csak nagyon ritkán egy-egy szálat szívtam el), úgyhogy ez is bizonyítja, most mennyire kétségbe voltam esve. kávé és cigi után jött a tepertős pogi, meg persze mindenkinek ment az sms meg telefon, hogy Pisti a műtőben van.

az első fél óra pikk-pakk eltelt, de aztán már egyre lassabban vánszorogtak a percek. a másfél óra volt a fordulópont, mert a tegnapi gerincsérves pasit ennyi idő után hozták vissza, Pisti műtétje meg elvileg 20-25 percet tartott volna. ezután következett még egy óra idegtépő várakozás, minket már az ájulás kerülgetett, de senki nem mondott semmit és vissza sem hozták. amikor már nem bírtam tovább, megkérdeztem a nővérpultnál, hogy nem tudnának valamit mondani? főleg, hogy előtte hallottuk, hogy róla beszélnek, hogy már túl régóta levitték a műtőbe. persze azt mondták, hogy nem adhatnak információt, de szerencsém volt, mert épp akkor csörgött a telefon és mondták, hogy most mennek le érte. ekkor megkönnyebbültünk, de nem teljesen, mert még mindig nem láttuk és nem tudtuk, hogy minden rendben ment-e?

pár perccel később felhozták és láttuk, hogy egyben van, aztán a doki, aki először vizsgálta, mondta, hogy minden rendben ment, de majd a műtő orvosa is fel fog jönni és beszélhetünk vele. felébresztették, kérték, hogy mozgassa meg a kezeit meg a lábait, aztán megkérdezte, hogy alhat-e tovább. természetesen lehetett, mivel ilyenkor az a legjobb, ha sokat pihen, és sajnos 4 órán keresztül nem is ihatott az altatás miatt, pedig nagyon szomjas volt (ez a normális). félálomban még megmozgatta újra a kezeit és lábait, mert emlékezett rá, hogy a műtét előtt mondta, hogy ezt mindenképpen meg akarja tenni.

aztán elaludt, de a hülye nővér (aki pasi :D), citrommal kente a száját (az orrába is ment azért ...), mert elvileg ettől beindul a nyálelválasztása és nem szárad ki annyira a torka, de először hányingere lett tőle. aztán néha felébredt és mindenfélét kérdezett (van-e katétere? hogy ment a műtét? milyen alakú a vágás? stb. de amúgy a sorrend ez volt, komolyan a katéterezéstől félt a legjobban), aztán horkolt tovább. annyira jó volt látni, hogy rendben van. fogtam a kezét és majdnem én is elaludtam mellette, de azért folyton azt figyeltem, hogy vesz-e rendesen levegőt, nincs-e hányingere, van még az infúzióból, szüksége van valamire, stb.

3 körül bejött az aneszteziológus, elmondta, hogy minden rendben volt, aztán jött a doki is, aki műtötte és elmondta, hogy még jobb megoldást is találtak a problémára, mint tervezték. ezt majd Pisti biztos részletesen elmeséli, mert ő volt az egyetlen, aki értette, hogy miről van szó. :) azt is mondta, hogy már este fel is kelhet, amikor fekszik, egy feltekert törölköző is elég a feje alá, a rögzítő csak akkor kell, ha felkel és jövő hét közepén, talán elején, hazajöhet.

4 után kb. 20 perccel finoman felébresztettük, rögtön kérdezte, hogy ihat-e, úgyhogy megérdeklődtem a nővérektől és zöld utat adtak neki. adtunk neki inni, aztán megjött az apja is. nekünk 5-kor indulnunk kellett a vonathoz. hazafele már nagyon éreztük a fáradtságot és kimerültséget, de ugyanakkor majdnem elszálltunk, mint egy lufi, mert olyan volt, mintha a világ összes terhét levették volna a vállunkról. vettünk 1-et fizet 2-t kap akcióban pizzaszeletet meg Maximát is, amiből megtudtam, hogy 21. század szindrómám van. :D állítólag változatosak a tünetei és rám elég sok passzol (hízás, hormonális összevisszaságok, stb.) és ezt a stresszes munkahely okozza (tényleg azóta kezdődött, mióta folyton rossz a hangulat az irodában és már nem érzem ott jól magam), plusz az, hogy sok elvárásnak kell megfelelni. van benne valami, azt hiszem ... na mindegy. :) ez most nem fontos, másról volt szó.

mire hazaértünk, már Pisti hívott, hogy megtette az első pár lépést és kapott vacsira egy kis kalácsot. fáradt volt, úgyhogy azóta már biztos alszik. szerintem én is elteszem magam holnapra, mert valahogy át kell vészelni a melót, plusz holnap mostmár rendet kell tennem otthon, mosni is kell és aztán szombaton irány megint a korház, csak most autóval. nagyon várom már, hogy megint lássam!

de mostmár mindenki szinte egészen megnyugodott. akkor leszünk teljesen rendben, amikor végre itthon lesz és éjjel nappal vigyázhatunk rá.

még egyszer köszönjük mindenkinek, hogy ennyire mellettünk álltatok és bátorítottatok, nagyon sokat jelentett nekem/nekünk. :) igazi barátaink vagytok! :)

most elköszönök, de holnap majd leszek msn-en, skype-on, twitteren, facebook-on és valószínűleg blogolni is fogok az újabb fejleményekkel. :) puszi nektek!

P.S.: az, hogy rendbejössz, a legszebb hófordulós ajándék, amit valaha is kaptam, habár a vérnarancs (amit ott felejtettem :$) sem volt piskóta! kimondhatatlanul szeretlek Kincsem!