kórházi napok

el kéne kezdeni megírni ezt a bejegyzést. biztosan hosszú lesz és egyelőre fogalmam sincs, hogy pontosan mi lesz benne, de belevágok és egyszer majd be is fejezem.

az előző bejegyzésem ott ért véget, hogy október 23 volt és Balázs semmi jelét nem mutatta, hogy valaha is ki akarna költözni. nagyon reméltem, hogy történni fog valamiféle csoda és éjjel mégis beindulnak a dolgok, de ebből nem lett semmi, úgyhogy 24-én fél 6-kor felkeltünk, bepakoltam az utolsó cuccokat a pakkba és elindultunk a kórházba. természetesen kb. bármihez több kedvem lett volna, mint ehhez, de nem volt mit tenni, menni kellett.

már majdnem Békéscsabán voltunk, amikor írt Ági, a szülésznőm egy sms-t, hogy hányra kell menjek, mert bár szabadságon van, ő is bejön. odaértünk, Pisti kint maradt a váróban a csomagommal, engem pedig elirányítottak CTG-re, ahol már ott volt Ági is és kézbe vette az irányítást. CTG közben felvette az adataimat, közben megvolt a vizit is, amiből én szerencsésen kimaradtam (a túlhordós kismamák csak inkvizícióként emlegetik a vizitet, nem véletlenül), aztán megvizsgált a dokim és kiderült, hogy hétfő óta semmit sem változott a helyzet. ekkor már hálóingben flangáltam, de még nem kaptam ágyat, úgyhogy kiülhettem a váróba Pistihez. később ismét megjelent Ági, aki valószínűleg önhatalmúlag döntötte el, hogy, a nőgyógyászat helyett, a szülészeten helyez el. (a túlhordott terhesek általában a nőgyógyászaton vannak, gondolom amiatt, hogy ott több hely van, mert más rációt nem nagyon látok benne) igazán hálás lehetek Áginak a döntéséért, mert azok, akik már 1-2 hete bent voltak, nem voltak túl jó hangulatban meg egy csomó dolgot láttak már, amiket nem feltétlenül kellett nekem is végighallgatnom, így viszont egy nagyon szimpatikus, 3 gyerekes anyuka lett a szobatársam, aki azzal szerzett magának hírnevet az osztályon, hogy egy majdnem 5 kilós kisfiúnak adott életet. miután bepakoltam a szekrénybe a cuccaimat, még kimehettem kicsit Pistihez, aztán kaptam ebédet (valami fura tartalmú zöldség(?)levest, rémes spenótfőzelékkel és riproppal), majd menni kellett flowmetriára, amin minden jó volt és ez alapján se tűnt úgy, hogy Balázs kezdené kényelmetlenül érezni magát odabent.

sajnos be kellett látnom, hogy Pisti nem maradhat ott velem, úgyhogy az ultrahang után elbúcsúztunk egymástól és megbeszéltük, hogy ha addig nem történik semmi, szombat délután találkozunk. nagyon ki voltam borulva, aznap képtelen voltam Pistivel telefonon beszélni, mert állandóan bőgni tudtam volna. Anyuék gtalkon zaklattak, ők legalább felhúztak néhányszor, úgyhogy legalább addig elfeledkeztem a sírhatnékról. :D a délutánt azzal töltöttem, hogy a szobatársammal beszélgettem és 3 óránként megjelentem szívhanghallgatáson (reggel 6 és este 9 között ez volt a kötelező program, plusz reggel volt CTG is, aminek az eredményéről soha nem tájékoztattak). olyan fél 7 körül aztán felpezsdült a szobánkban az élet, mert leköltözött hozzánk egy kismama a nőgyógyászatról, mert burkot repesztettek nála. még egy ideig ott téblábolt, mert mondták neki, hogy 7-ig zuhanyozzon, aztán menjen CTG-re. 20 perc múlva megszületett a kislánya (második gyerek) és fél 10-kor már nekünk mesélte a szobában, hogy a férje lemaradt a szülésről, mert mire odaért Mezőberényből, már megfürösztve és felöltöztetve láthatta a lányát. elég sokáig beszélgettünk hármasban, úgyhogy reggel nem ébredtem túl frissen negyed 6-kor, amikor hozták a két babát etetésre.

6-kor aztán kezdődött a napi rutin a háromóránkénti szívhanghallgatással, a reggeli CTG-vel, a napi 3 vacak kajával, reggeli kis- és nagyvizittel és a délutáni vizittel. közben egész nap a telefonon lógtam, vagy neteztem, vagy telefonáltam és a szobatársakkal is beszélgettem. időközben a másik szobába is került egy friss anyuka, így már négyen osztoztunk a fürdőn. érdekes módon négyünknek még nem volt kevés, de amikor már öten lettünk a 2 szobában, állandóan azt hallgathattuk, ha épp ott volt valamelyikünk a mi szobánkból, hogy nem igaz, hogy 5 emberre csak egy fürdő van és mindig várni kell.

ez a nap abból a szempontból elég izgalmas volt, hogy találkoztam Ágival, aki mondta, hogy beszélt a dokimmal és így megtudta, hogy vagy szombaton vagy legkésőbb hétfőn Balázs kilakoltatásra fog kerülni. közben én már előző este kilestem, hogy a dokim szombaton ügyeletes lesz, úgyhogy nekem is megfordult a fejemben, hogy az lesz A nap, hiszen ha már úgyis ott kell legyen, neki is úgy a legjobb, ha túlesünk rajta. a nap folyamán az ügyeletes szülésznő is mondta, hogy nézte, hogy a dokim lesz másnap ügyeletes, majd a délutáni vizites doki is mondta, hogy csak nem szülök szombaton? amikor mondtam, hogy hát az a csillagok kedvező állásától függ, sokat sejtetően azt mondta, hogy szoktak itt érdekesen állni a csillagok, főleg, ha a fogadott doki van ügyeletben, mint ahogy pl. előző este is történt a szobatársammal. ezek így együtt elég bíztató jelek voltak, de azért nem mertem beleélni magam semmibe, hiszen minden a dokimon múlt, ő pedig nekem nem nyilatkozott. akkor még nem féltem a burokrepesztéstől sem, mert előző nap nagyon bejött a szobatársamnak, de aztán az éjszaka folyamán egy burokrepesztésből császár lett, mert nem haladtak jól a dolgok, így kissé megijedtem ettől a lehetőségtől és már úgy voltam vele, hogy azt sem bánom, ha várunk hétfőig, hátha addig mégis történik valami magától.

a szombat ugyanúgy kezdődött, mint a péntek, reggel 6-kor szívhanghallgatás és CTG, aztán reggeli, majd szóltak, hogy menjek megint CTG-re. azt természetesen nem közölték, hogy miért, de lecsesztek, amiért 7 előtt 10 perccel már ott voltam. valamikor megejtették a kisvizitet, majd következett a nagyvizit, amit én kihagytam, mert amint belépett az ajtón, a dokim közölte, hogy menjek a vizsgálóba és mindjárt találkozunk.

ahogy szedtem a lábam a vizsgáló felé, nem vettem észre, hogy valaki végigcsepegtette a teát a folyosón, úgyhogy elcsúsztam és elvágódtam, de szerencsére csak a térdem meg a kezem csattant a padlón, a hasam nem. a nővérpultnál lévők segítettek felállni, beszóltak a papucsomra (állítólag csúszós fajta) meg a figyelmetlenségemre és már mehettem is tovább.

az ügyeletes szülésznő bekísért a vizsgálóba (ez olyan fél 10 körül, de inkább utána lehetett), megérkezett a dokim is, aki megvizsgált, majd, se szó, se beszéd, mire egyet pislogtam volna és még mielőtt megrémülök, megrepesztette a burkot egy olló szerű eszközzel, majd kisétált az ajtón. ezután felhívtam Ágit, aki hulla fáradt volt, mert előző éjjel fél 2-kor ment haza, de legalább ébren volt és nem nekem kellett felébresztenem. úgy egyeztünk meg, hogy elintézi a dolgait és jön, amint tud. ezután felhívtam Pistit is, hogy induljon, mert akció van! :) közben már elkezdett fájni a hasam alja és a derekam, úgy, mint egy "tisztességes" menstruációs görcsnél, de erre az ügyeletes szülésznő azt mondta, hogy nem fájás, hanem csak fájdalom, mert a fájás szerinte fent fáj. hát ezek alapján nekem egyetlen fájásom sem volt. jó vagyok, mi? :D

ezután jött a beöntés, a zuhanyzás és a kórházi hálóing magamra öltése. mire ezekkel végeztem, Pisti is megérkezett és én innentől elvesztettem az időérzékemet. nekem CTG-re kellett mennem, de előtte még Pisti megkapta az aparuháját, aztán bejöhetett velem és üldögélhetett mellettem, egy széken. miután ezzel végeztünk, a szülésznő átkísért az alternatív vajúdóba és mondta, hogy nyugodtan pihenjünk le vagy használhatom a labdát és a bordásfalat is. én már elég fáradtnak éreztem magam, úgyhogy összekucorodtam az ágyon, de pár perc múlva megérkezett Ági, aki azonnal felállított onnan, mondván, hogy tudja, hogy jó ott feküdni, csak az épp nem segíti elő a folyamatot, úgyhogy sétálgassak inkább. innentől kezdve valameddig sétálgattunk Pistivel, a kb. 10 méteres folyosón nem tudtam oda-vissza végigmenni anélkül, hogy ne kellett volna megállni és megtámaszkodni a fájások miatt. egy idő után jött Ági és megvizsgált, akkor lett a 2 ujjnyi méhszájból 3.

a vizsgálat után következett még egy kis séta, aztán beülhettem a pezsgőfürdőbe, 40 percre. itt már egyre gyakrabban jöttek a fájások és elég intenzívek is voltak, de a víz és a buborékok segítettek egy kicsit, így 2 fájás közben még néha el is szundítottam és zokon vettem, amikor ki kellett mászni a kádból, főleg, hogy nem is volt túl egyszerű felkászálódni. így utólag belegondolva biztos, hogy elég vicces látványt nyújthattam, kb. mint amikor egy bálna készül partra vetődni. :D

két-három fájás között valahogy magamra öltöttem a kórházi hálóinget, majd átbattyogtam a vizsgálóba, ami kb. 10 méterre volt, de akkor már inkább maratoni távnak tűnt. megvizsgált a dokim és akkor már majdnem teljesen el volt tűnve a méhszáj. ezután Ági azt mondta, hogy ad egy no-spa injekciót, ami igaz is volt, csak aztán később Pistitől tudtam meg, hogy járt mellé két oxitocin is. ha akkor még tudtam volna gondolkodni a fájdalomtól, valószínűleg értetlenkedek egy sort, hogy miért fáj egyre jobban, ha egyszer görcsoldót kaptam?! még valameddig álltam a szülőágyra támaszkodva, miközben Pisti el kezdte mesélni, hogy Marcsi 26 órán keresztül vajúdott. pontosan ennél a momentumnál fogyott el a türelmem, úgyhogy rászóltam, hogy a rémsztorikat tartogassa máskorra, majd 2 fájás között megint elaludtam pár másodpercre, mert kb. annyi szünet volt közöttük. egyébként ezt leszámítva, rengeteget jelentett Pisti jelenléte és támogatása, szerintem nélküle nem is tudtam volna végigcsinálni. vagyis ez nem igaz, hiszen ha elkezdődött, akkor már muszáj végigcsinálni, de Pisti miatt biztos, hogy sokkal jobb lett az élmény, mint nélküle lett volna.

nem sokkal később Ági felsegített a szülőágyra, majd 2 próbanyomás után (erről most a Titanic azon jelenete jutott eszembe, amikor Rose a baltával gyakorlatozik a szekrényen, mielőtt elvágná Jack bilincsét :D), Pisti felkurblizta az ágy közepét, ami megemelte a derekamat (nehogymá' segítsen a gravitáció a gyereknek :D). egy picit később megérkezett a dokim is, aki segített Balázsnak a kijárat felé indulni, hogy végül, pár fájással később, 16:48-kor meglássa a napvilágot! :) felsírt, majd Pisti elvágta a köldökzsinórt, én közben kaptam infúziót, majd végre én is láthattam az én tökéletes kisbabámat. szerelem volt első látásra. <3 egy picit megfoghattam, aztán ő Pistivel és Ágival jobbra el, mert fürödni és méretkezni kellett. kiderült, hogy nem is annyira picike, mint amennyire én annak láttam, mert az 53 centijéhez 3740 gramm társult. :) amikor a csecsemősök elvitték, hogy betegyék 2 órára az inkubátorba, fokozatosan adaptálódni a kinti világhoz, visszajött Ági hozzám. "megszületett" a méhlepény, majd előkészítette a terepet a varráshoz. visszatért a dokim és nekilátott a munkához, amivel el is érkeztünk az egész folyamat legkellemetlenebb részéhez, legalábbis számomra rosszabb volt, mint a 7 óra vajúdás és a kitolási szakasz. kaptam némi helyi érzéstelenítést, de inkább egy kalapáccsal fejre mért ütés kellett volna, hogy ne érezzem az öltéseket. :S egyik kezemet ökölbe szorítottam úgy, hogy utána alig bírtam újra kinyújtani az ujjaimat, a másik kezemmel meg a Pisti kezét szorítottam, kb. csoda, hogy nem ficamítottam ki a hüvelykujját, de valahogy a varrásnak is vége lett. (mint később kiderült, közben Pisti és a dokim kedélyesen elbeszélgettek, amire én egyáltalán nem emlékszem) ezután már csak annyi kellemetlenség volt, hogy még mindig nem engedhettem le a lábaimat, de végül annak is eljött az ideje és kb. egy órán keresztül pihenhettem. közben Pisti körtelefonált és én is felhívtam a szüleimet, megosztani velük a hírt, hogy nagyszülők lettek. Anyuval tudtam normálisan beszélni, valami csoda folytán még csak fel sem bosszantott :D, de Apuval csak pár szót tudtam váltani, mert nekifogott sírni. ezután már csak örültem a nyuginak, meg annak, hogy Ági visszahozta Balázst, hogy még egy kicsit megölelgethessem, majd, miután visszavitte az inkubátorba, a csecsemős nővér is visszahozta, mert már akkor is egy kis éhenkórász volt és szeretett volna enni. :D csak egy picit maradhatott nálunk, aztán tényleg pihennie kellett neki is, meg nekem is. kb. egy órát feküdtem, közben lement az infúzió, amibe kaptam némi fájdalomcsillapítót is, majd fel kellett állni és Ági meg Pisti elkísértek zuhanyozni, még épp időben, mert közben egy másik kismama érkezett a szülőszobába.

zuhanyzás után Ágival és Pistivel visszasétáltam a szobámig, ami előtt elbúcsúztam Pistitől, majd Ági segített kicsit rendbe szedni magam, ami után tőle is elbúcsúztam és végre hazamehetett pihenni. én kaptam vacsorát, amiből egy falatot sem ettem, helyette inkább duplacsokis kekszet majszoltam és megittam egy csomó almalevet. érdekes módon cseppet sem éreztem magam fáradtnak és a mozgásom is meglepően összeszedett volt. a szobatársakkal átbeszéltem a szülést, aztán gyorsan 9 óra lett és már hozták is a babákat enni. Balázs aludt, úgyhogy mi csak ismerkedős órát tartottunk, azaz ő szundikált, én meg gyönyörködtem benne. :)

Balázs, 4,5 órásan

x-faktor reklámszünetében (az x-faktor nézés szent és sérthetetlen program, mert a Gumimaci anyukája az osztályon dolgozik), valamikor 10 környékén elvitték, aztán még beszélgettünk a többiekkel és aludtunk is valamennyit.

hajnalban, negyed 6-kor aztán megint hozták Balázst, aki akkor is csak aludt, sőt, aznap szinte minden etetésnél ébreszthetetlen volt, amikor pedig ébren volt, magzatvizet hányt. a nap azért így már jobban eltelt, mint szülés előtt, főleg, hogy lehetett visszaszámolni a napokat, amíg végre hazajöhettünk.

3 után jött Pisti, biológiai Apuja, Anyósom és Judit, megnézni Balázst, akit pár percre kihozott a csecsemős nővér megmutatni, majd utána beszélgettünk egy darabig a váróban.

a nap hátralevő része a 3 óránkénti babázással telt és rengeteg nevetéssel a szobatársakkal, majd az éjjel folyamán sikerült valamivel többet aludni. egyébként a nevetés iszonyat kellemetlen dolog szülés után, főleg fekve, mert még a szervek nem költöztek vissza az eredeti helyükre és ettől fura, lötyögő érzést kelt a nevetés. meg ami még fura, hogy az ember lánya néha azon kapja magát, hogy símogatja a pocakjának a helyét, miközben a gyerek már nincs is ott, de nem lehet egyik pillanatról a másikra leszokni a 9 hónap alatt kialakult szokásokról.

1 naposan

hétfőn aztán mindkét szobatársam hazamehetett, úgyhogy ott maradtam egyedül. a nap egy részében nálam lehetett Balázs, de leginkább csak néztem, ahogy alszik. erről jut eszembe, hogy ezt a jó szokását igazán megtarthatta volna itthonra is ...

délelőtt volt az anyakönyvvezető is, akit én már nagyon felkészülten, minden szükséges dokumentumot összekészítve vártam, mivel már kb. 2 héttel előbb felvilágosított egy CTG ismétlés alkalmával, hogy mikre lesz majd szükség. valamikor volt a védőnő is, aki megpróbálta felébreszteni Balázst, hogy egyen, de neki is nagyon nehezen sikerült, viszont utána kiderült, hogy egy kis zabagép a gyerek. :)

2 naposan

délután jött Pisti, Anyuja és Apuja és Balázs most a hangját is kieresztette. én már annyira készültem a másnapi hazamenetelre, hogy összepakoltam és hazaküldtem mindent, amire úgy gondoltam, hogy már nem lesz szükségem. este bejött hozzám Ági, beszélgettünk kicsit, jó volt látni őt, mert mégis csak életem egyik legmeghatározóbb élményét éltük át együtt. Balázshoz nem akart bemenni, mert akkor már elég nagy felfordulás volt az osztályon (a délután folyamán volt egy sima szülés, majd este, gyors egymás utánban 4 császár) és nem akart zavarni, meg szerintem minél előbb szeretett volna hazamenni; szabadság alatt én sem szeretnék szembesülni a munkahelyemen zajló bolondok házával.

a 9 órás etetés alatt bejött egy ápoló és egy beteghordó, hogy előkészítsék a terepet egy császáros kismama számára: a beteghordó elfordította az ágyamat és kivitt egy másik ágyat a szobából, az ápoló meg az infúziós szerelvény álványának keresett helyet. miután elvitték Bazsit, azzal töltöttem az időt, hogy ültem az ágyamon és lóbáltam a lábam, belebambulva az alternatív és ideiglenes kilátásba. kicsit féltem az éjszakától, mert egyrészt a saját szülésemmel telítődtem egy időre a szüléstörténetekkel, másrészt fogalmam sem volt, hogy milyen valakivel találkozni, közvetlenül császár után. végül majdnem éjfél volt, mire megérkezett az új szobatársam, aki elmesélte az élményeit meg átbeszélte a dolgokat az ügyeletes szülésznővel. elég nagy volt a fennforgás körülötte meg elég gyakran jöttek ellenőrizni az állapotát, ezért felkapcsolt villanynál kellett aludnunk, így végül fáradtabban ébredtem, mint ahogy lefeküdtem.

reggel már tűkön ültem, hogy kiderüljön, mehetünk-e haza, de előtte még volt kisvizit, meg aztán nagy is, ami után megvolt a varratszedés is, ami igazából csak abból állt, hogy a dokim elvágta a szálakat, amik elvileg majd maguktól kipotyognak. búcsúzóul még megdícsért, hogy szép szülés volt, majd megbeszéltük, hogy, ha nem lesz semmi panaszom, akkor találkozunk a 6 hetes kontrollon. egyébként érdekes, hogy a szülés után sokkal közvetlenebb és mosolygósabb lett, de az is lehet, hogy csak én képzelődtem. minden esetre, ha még valamikor vállalunk gyereket, ugyanezzel a csapattal szívesen csinálnám végig az egészet.

9-kor aztán megkaptam a jóhírt, hogy mehetünk haza, ezért még etetés előtt felhívtam Pistit, hogy indulhat. miután elvitték Balázst, összepakoltam minden cuccomat az ágyra, hogy már csak be kelljen suvasztani az utazótáskába és induljunk is haza.

Pisti 10 körül érkezett, odaadtam a csecsemősöknek Balázs ruháit, összepakoltam, felöltöztem és 11 körül el is hagyhattuk a kórházat, immár hármasban.

folyt. köv. a hazaúttal és az első itthon töltött napokkal, egy következő bejegyzésben. :)