mezőhegyesi mininyaralás
Balázs A vihar hősét (1 órás Tűzoltó Sam rész) nézi az ölömben ülve, hallgatom, ahogy a mosógép minden egyes centrifugázásba bele akar halni és közben megpróbálom behozni a blogos lemaradásom. A napi eseményeken kívül is szeretnék írni, de valahogy sosem jut rá idő, plusz ahhoz igazán nyugi kell, hogy összeszedjem a gondolataimat, úgyhogy most mesélek a hetünkről, aztán hátha este lesz ihlet a többihez is.
Vasárnap összepakoltam 4 napra a cuccunkat, hétfőn pedig Pisti elszállított minket Mezőhegyesre. Balázs Anyósomnál maradt, én dolgozni mentem. Meló után leváltottam Anyósomat, mert ő ment segíteni Pistinek vacsorát osztani a szociban. Balázzsal sokat játszottunk, rendőröst, mentőst, tűzoltóst, sőt, egyszer még kuka is voltam, ő meg a kukásautó. :D Játszottunk olyat is, hogy szerepet cseréltünk, ő vitt engem oviba, lefektetett, stb. Fél 7-kor végre kimerészkedtünk a lakásból, mert boltba kellett menjünk, de még akkor is borzalmasan meleg volt. Balázs nagyon ügyes volt a boltban, szótfogadott, tolta a kis bevásárlókocsit, segített felpakolni a szalagra, aztán le is pakolt róla. Miután végeztünk, találkoztunk Anyósommal és elmentünk az Évába, hogy lefixáljuk a menüt, de nem volt ott az étterem vezető, így ezt végül másnap intéztem el, telefonon.
Este csak olyan 10 körül feküdtünk le, mert annyira meleg volt a lakásban. Érdekes volt megint Balázzsal aludni, végre nem kellett felkelnem ahhoz, hogy be tudjam.takarni. Persze reggel jó korán kelt, mert meghallotta a csilingelést, amikor engedték le a sorompót. Percekig kellett tartanom, hogy kilásson az ablakom, úgyhogy jól meg is erőltettem a kezem, azóta is fáj.
Kedden megint csak este merészkedtünk ki, megvettük a torta hozzávalóit, kivéve a málnát, amiből másnap Pisti is csak fagyasztottat kapott.
Szerdán Pisti megint délutános volt a szociban, ezért az Anyukája segített neki, én viszont nem nagyon boldogultam az idegen konyhában, így fél 8-kor álltunk neki megsütni a tortát. (Ezt a receptet használtam, csak az egyik citromot lime-ra cseréltem. Elég érdekes lett az állaga a hőlégkeveréses sütéstől és a krém is túl folyékony lett, de az íze nem volt összességében rossz) Fél 10-re készen is lettünk, az összeállítás viszont még így is csütörtök reggelre maradt.
Balázs is megvárta ébren Pistit, már nagyon hiányzott neki Apa. Azért már kicsit sajnálom, hogy hétfőn hazamegyünk Anyuékkal, mert így megint pár napig nem találkoznak.
Csütörtökön meló után megettük a finom ebédet, beleszúrkáltam a tortába mind a 30 gyertyát, Pisti valahogy meggyújtotta, aztán Balázzsal együtt elfújták, mert ennyi gyertyához már extra tüdőkapacitás is kell. :D Mondjuk Balázsban annyira túltengett a szülinap-irigység, hogy nem volt hajlandó egy Boldog szülinapot! kipréselni magából. :(
Marcsi hozott haza minket, mert az autónk időközben a fényezőhöz került. Hagytunk Mamáéknál is tortát, aztán végre a saját ágyunkban aludtunk.
Pénteken Balázzsal voltunk a pékségben, így a buszállomásról indultunk Mezőhegyesre. Ahogy ültünk a padon, a buszra várva, leült mellém Tibor, 36 éves, értelmi fogyatékos. Nem egyedül volt, ezért úgy gondolom, hogy a közeli szociból lehetett kimenőjük. Tökre szégyellem, de az első gondolataim között az szerepelt, hogy miért engedik egyedül mászkálni? Pedig nem volt agresszív, csak beszélgetni akart. Én meg nem akartam, mégis, mint egy robot, tőmondatokban válaszoltam minden kérdésére. És közben baromi rémült voltam, szorosan fogtam Balázs kezét és legszívesebben elmenekültem volna, megkönnyebbültem, amikor végre otthagyott minket és aztán felszállhattunk a buszra. Aztán eszembe jutott, hogy a múltkor, amikor Anyuval a játszón voltunk, megjelent egy fogyatékos 11 éves kisfiú, aki minden nála kisebb gyereket, aki már tud beszélni, tehetetlen dühvel szemlél, mert ő nem tud beszélni. A nagynénje volt vele, odafigyelt rá, hogy ne legyen gond, mégis egyszer megütötte Ákost. Valószínűleg nagyon picit ütött, mert Ákosnak fel sem tűnt, csak a nagynéni szabadkozott, aztán el is mentek. Anyu egész idő alatt "hisztizett", hogy menjünk már haza, de én nem akartam elrángatni Balázst, mert végre volt társasága (ott voltak ugye Ákosék meg Irénke is, aki szintén ovistársa). Hazafelé menet is még mondta Anyu, hogy miért kell az ilyen gyereket játszótérre vinni? Mindketten remek példái vagyunk annak, hogy a társadalom milyen kirekesztően bánik a sérült embertársainkkal, tartunk tőlük, nehogy agresszívek és kiszámíthatatlanok legyenek és ezért inkább elmenekülünk. Sajnos nem alaptalanul éreztem magam alkalmatlannak egy potenciálisan sérült gyerek felnevelésére és azt is be kell látnom, hogy az elmúlt 1 évben, mióta Eszter valamilyen formában az életünk része, egy fikarcnyit sem lettem jobb ember, de még csak jobb anya sem. :(
Balázs élvezte a buszozást és úgy örült a Mamájának, mintha hetek óta nem találkoztak volna, én pedig indultam az irodába. Nagyon sok dolgom volt a melóban, de most legalább egy hétig a közelébe sem megyek az irodának!
Közben már szombat lett, jó korán felkeltem, úgyhogy van időm pötyögni, amíg Balázs még alszik. Ma ki kéne takarítani, bevásárolni, ebédet főzni, délután Balázst Dédiékhez vinni, utána tortát sütni holnapra. Hajatmosnom is kéne, de az szerintem holnap reggelre marad. Aztán délben szülinapi buli, ami után végre elmesélhetem, hogy Pistit mivel leptük meg. :)
Este csak olyan 10 körül feküdtünk le, mert annyira meleg volt a lakásban. Érdekes volt megint Balázzsal aludni, végre nem kellett felkelnem ahhoz, hogy be tudjam.takarni. Persze reggel jó korán kelt, mert meghallotta a csilingelést, amikor engedték le a sorompót. Percekig kellett tartanom, hogy kilásson az ablakom, úgyhogy jól meg is erőltettem a kezem, azóta is fáj.
Kedden megint csak este merészkedtünk ki, megvettük a torta hozzávalóit, kivéve a málnát, amiből másnap Pisti is csak fagyasztottat kapott.
Szerdán Pisti megint délutános volt a szociban, ezért az Anyukája segített neki, én viszont nem nagyon boldogultam az idegen konyhában, így fél 8-kor álltunk neki megsütni a tortát. (Ezt a receptet használtam, csak az egyik citromot lime-ra cseréltem. Elég érdekes lett az állaga a hőlégkeveréses sütéstől és a krém is túl folyékony lett, de az íze nem volt összességében rossz) Fél 10-re készen is lettünk, az összeállítás viszont még így is csütörtök reggelre maradt.
Balázs is megvárta ébren Pistit, már nagyon hiányzott neki Apa. Azért már kicsit sajnálom, hogy hétfőn hazamegyünk Anyuékkal, mert így megint pár napig nem találkoznak.
Csütörtökön meló után megettük a finom ebédet, beleszúrkáltam a tortába mind a 30 gyertyát, Pisti valahogy meggyújtotta, aztán Balázzsal együtt elfújták, mert ennyi gyertyához már extra tüdőkapacitás is kell. :D Mondjuk Balázsban annyira túltengett a szülinap-irigység, hogy nem volt hajlandó egy Boldog szülinapot! kipréselni magából. :(
Pénteken Balázzsal voltunk a pékségben, így a buszállomásról indultunk Mezőhegyesre. Ahogy ültünk a padon, a buszra várva, leült mellém Tibor, 36 éves, értelmi fogyatékos. Nem egyedül volt, ezért úgy gondolom, hogy a közeli szociból lehetett kimenőjük. Tökre szégyellem, de az első gondolataim között az szerepelt, hogy miért engedik egyedül mászkálni? Pedig nem volt agresszív, csak beszélgetni akart. Én meg nem akartam, mégis, mint egy robot, tőmondatokban válaszoltam minden kérdésére. És közben baromi rémült voltam, szorosan fogtam Balázs kezét és legszívesebben elmenekültem volna, megkönnyebbültem, amikor végre otthagyott minket és aztán felszállhattunk a buszra. Aztán eszembe jutott, hogy a múltkor, amikor Anyuval a játszón voltunk, megjelent egy fogyatékos 11 éves kisfiú, aki minden nála kisebb gyereket, aki már tud beszélni, tehetetlen dühvel szemlél, mert ő nem tud beszélni. A nagynénje volt vele, odafigyelt rá, hogy ne legyen gond, mégis egyszer megütötte Ákost. Valószínűleg nagyon picit ütött, mert Ákosnak fel sem tűnt, csak a nagynéni szabadkozott, aztán el is mentek. Anyu egész idő alatt "hisztizett", hogy menjünk már haza, de én nem akartam elrángatni Balázst, mert végre volt társasága (ott voltak ugye Ákosék meg Irénke is, aki szintén ovistársa). Hazafelé menet is még mondta Anyu, hogy miért kell az ilyen gyereket játszótérre vinni? Mindketten remek példái vagyunk annak, hogy a társadalom milyen kirekesztően bánik a sérült embertársainkkal, tartunk tőlük, nehogy agresszívek és kiszámíthatatlanok legyenek és ezért inkább elmenekülünk. Sajnos nem alaptalanul éreztem magam alkalmatlannak egy potenciálisan sérült gyerek felnevelésére és azt is be kell látnom, hogy az elmúlt 1 évben, mióta Eszter valamilyen formában az életünk része, egy fikarcnyit sem lettem jobb ember, de még csak jobb anya sem. :(
Balázs élvezte a buszozást és úgy örült a Mamájának, mintha hetek óta nem találkoztak volna, én pedig indultam az irodába. Nagyon sok dolgom volt a melóban, de most legalább egy hétig a közelébe sem megyek az irodának!
Közben már szombat lett, jó korán felkeltem, úgyhogy van időm pötyögni, amíg Balázs még alszik. Ma ki kéne takarítani, bevásárolni, ebédet főzni, délután Balázst Dédiékhez vinni, utána tortát sütni holnapra. Hajatmosnom is kéne, de az szerintem holnap reggelre marad. Aztán délben szülinapi buli, ami után végre elmesélhetem, hogy Pistit mivel leptük meg. :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése