Gondolataim a szavak börtönében

Hosszú és fájdalmas éveket éltem át, hogy leírhassam ezeket a sorokat. Talán a maghoz hasonlítottam, amely átélt taposást és perzselő tüzeket várva az áldott esőt. Néhányszor felemeltek a porból és én hittem, hogy megöntöznek, de csak ütést és még több taposást kaptam. Egy szép napon eljött a várva várt eső és kiteljesedtem. Megtanultam, hogy önmagam legyek és azt is, hogy van egy másik felem. Két lélek kezdte körtáncát. Ahogy teltek a ritmusok és percek, a két lélek egyre jobban egymáshoz símult, s végül szétválaszthatalanok lettek. Sokan néztek rájuk értetlenül: két sebzett lélek miért kezd íly' táncba, de nem törődtek ők a világ zajával, csak egymás szívének dobbanásával. A sebek, amikről azt hitték örökké fájnak, elmúltak, s nyomuk sincs mára. Meggyógyították őket az ölelések s csókok. Táncolt a két lélek éjszakákon és nappalokon át, és kézenfogva vészelték át az élet minden kihívását. Szerelmük, mely a két lélek gazdáját is összekötötte, tartós és minden nap új rügyet fakaszt.

Ahhoz, hogy megértsd milyen szerelem köt össze minket, képzelj el egy minden földinél erősebb köteléket. Sok éjszakán át beszélgettünk, hogy ismerjük egymás szíve-vágyát. Viták helyett öleljük egymást, s harag nélkül szeretünk. Szándékosan nem ütünk egymás lelkén sebet, s ha ütünk, begyógyítjuk azt a lehető leggyorsabban. Nincs nagy titkunk csak annyi: egymást így elfogadni.

S végül, hogy zárjam soraim, kívánok magunknak sok-sok boldog évet! Megtaláltam azt, kinek szívébe szívem letehetem. Boldogságom kiapadhatatlan forrása vagy Szép Szerelmem! Vigyázni fogok Rád, ahogy eddig senki, hogy szép mosolyodat ne felhőzze semmi! Szeretnék még sok évet együtt tölteni Veled és álmainkat megvalósítani. Nagyon-Nagyon Szeretlek IMOLA!